A Szeged–Vasas 0–4 után Laczkó csalódottan, Erős büszkén értékelt.
Elképesztő formában robog az NB I felé a Vasas. Erős Gábor együttese vasárnap 4-0-ra nyert Szegeden, egyik legnagyobb riválisa otthonában.
Az angyalföldiek az előző NB II-es idényben a harmadik helyen zártak. 52 pontot szereztek 30 mérkőzésen, 16 győzelem, 4 döntetlen és 10 vereség volt a mérleg. A Vasas 47 gólt szerzett és 35-öt kapott.
A mostani kiírásban 24 forduló alatt szintén 52 pontnál jár a Vasas. Már most megvan a 16 győzelem és a 4 döntetlen, mindezt eddig 4 vereség egészíti ki. A szerzett gólok száma ismét 47, miközben az ellenfelek csak 18 alkalommal találtak be.
A tavaszi teljesítmény még erősebb: 7 győzelem és 2 döntetlen. Az első fordulóban Csákváron 2-2 lett, ezt követően legutóbb a Soroksár tudott gólt szerezni Erős Gábor együttese ellen, amikor az Illovszky Rudolf Stadionban 3-1 lett a végeredmény.
A piros-kékek vasárnap 4-0-ra nyertek Szegeden, amely az 1988/89-es NB I-es tagságért vívott osztályozó óta kiemelt rivális. A Szeged két győzelem után fogadta a listavezetőt, míg a Vasas a Kispest Tiszakécskén elszenvedett 1-0-s vereségével egy időben lépett pályára Szegeden.
Laczkó Zsolt a mérkőzés után nem kertelt, elismerte a vendégek fölényét:
Nehéz értékelni, rendkívül csalódott vagyok az eredmény és a második félidő teljesítménye miatt, az 50. perctől szétestünk. Az elején agresszívek voltunk, majd akadt helyzetünk az egyenlítésért, amelyből visszajöhettünk volna a meccsbe. A Vasas minden hibánkat megbüntette, megérdemelten nyert.”
Erős Gábor büszkén értékelt, de a különbséget árnyalta:
„Küzdelmes mérkőzés volt, nem gondolnám, hogy ekkora különbség volt a csapatok között, a győzelmünk viszont abszolút megérdemelt. A végére megjött az önbizalmunk, élveztük a játékot, az első félidőben viszont nagyon megnehezítette a dolgunkat a Szeged.
Büszke vagyok a csapatra, természetesen gratulálok a fiúknak az újabb három ponthoz, valamint ahhoz is, hogy az eredmények kedvező alakulása miatt növeltük az előnyünket az üldözőkkel szemben, sőt, a vezetést is átvettük a tabellán!”
A Szeged a következő fordulóban a BVSC vendége lesz, a Vasas pedig az utolsó helyen álló Szentlőrincet fogadja.
NB II, 24. FORDULÓ
SZEGED–VASAS FC 0–4 (0–1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1487 néző. Vezette: Katona Balázs (Bornemissza Norbert, Bán Kristóf)
SZEGED: Veszelinov – Sándor M., Szilágyi Z. (Kurdics, 83.), Horváth M., Tóth B. – Rabatin (Vágó L., 58.), Zvekanov – Halmai (Borvető, a szünetben), Suljic (Márkvárt, 58.), Bodnár – Tóth-Gábor (Novák Cs., 71.). Vezetőedző: Laczkó Zsolt
VASAS: Uram – Girsik A., Hej (Pávkovics, 89.), Iyinbor, Doktorics – Sztojka (Rab, a szünetben), Urblík J., Hidi M. – Molnár Cs. (Barkóczi Barnabás, a szünetben), Pethő B. (Németh B., 82.), Tóth M. (Radó, 83.). Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: Veszelinov (42. – öngól), Pethő B. (60.), Urblík J. (90. – 11-esből), Radó (90+2.)
| nb2 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | VASAS FC KFT. | 27 | 18 | 4 | 5 | 33 | 58 |
| 2. | HONVÉD FC KFT. | 27 | 17 | 4 | 6 | 24 | 55 |
| 3. | KECSKEMÉTI TE 1911 KFT. | 27 | 15 | 3 | 9 | 13 | 48 |
| 4. | MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT. | 27 | 12 | 7 | 8 | 4 | 43 |
| 5. | FC CSÁKVÁR KFT. | 27 | 10 | 10 | 7 | 5 | 40 |
| 6. | FEHÉRVÁR FC KFT. | 27 | 10 | 9 | 8 | 8 | 39 |
| 7. | GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT. | 27 | 10 | 9 | 8 | -5 | 39 |
| 8. | KARCAGI SC KFT. | 27 | 9 | 8 | 10 | -9 | 35 |
| 9. | BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT. | 27 | 10 | 4 | 13 | 2 | 34 |
| 10. | F.C. AJKA KFT. | 27 | 10 | 3 | 14 | -11 | 33 |
| 11. | TISZAKÉCSKEI LC KFT. | 27 | 8 | 9 | 10 | -9 | 33 |
| 12. | SZEGED 2011 KFT. | 27 | 8 | 8 | 11 | -7 | 32 |
| 13. | SOROKSÁR SC KFT. | 27 | 6 | 9 | 12 | -8 | 27 |
| 14. | BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT. | 27 | 6 | 7 | 14 | -17 | 25 |
| 15. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT. | 27 | 5 | 10 | 12 | -13 | 25 |
| 16. | ST. LŐRINC KFT. | 27 | 4 | 12 | 11 | -10 | 24 |












