nb1.hu

Rangadón ikszelt az Újpest Kispesten

Már 14 perc után kialakult a végeredmény.

A Honvéd és az Újpest is egy vereséget követően hangolódott a vasárnapi rangadóra.

A találkozó kiegyenlített küzdelmet hozott, az első percekben mindkét csapat eljutott az ellenfél kapujáig, de a veszélyesebb lehetőségek az Újpest előtt adódtak, olyannyira, hogy Sanda Malesevic jobb oldali beadása után Erdész Fanni révén a 10. percben a vezetést is szereztek. Előnyük azonban nem tartott sokáig, a 14. percben egy bal oldali beadás pattant át védőinken és került Vachter Fanni elé, aki szezonbeli 14. találatával egyenlített. Innentől kezdve pedig a Honvéd birtokolta többet a labdát, de a vendégek fegyelmezett védekezését nem tudta feltörni, míg a lila-fehérek kontrából többször is eljutottak az ellenfél kapujáig. Sőt, Katona Vanda léc alá tartó átlövésénél Krizsan Nikolettnek is nagyot kellett nyújtóznia.

Az 1–1-es első félidő után a másodikban könnyen fordíthatott volna a vendéglátó, de a keresztléc megmentette az Újpestet. Ezután viszont nekik volt néhány lehetőségünk, Milana Knezevic remek kiugratás utáni lövése például a blokkról pattant szögletre. Az utolsó 20 perc azonban újpesti lehetőséggel indult, a Véglást váltó Soós Réka távolról, jobbról lőtt kapura, amit Krizsan csak nagyot nyújtózva tudott szögletre menteni. Nem sokkal később egy távoli próbálkozásra Szőcs Rékának is le kellett érnie a jobb alsó sarokhoz. A 81. percben azonban büntetőhöz jutott a hazai csapat, Kókai Krisztinát hátulról lerúgta Maria Palama, ám Alafi Beatrix így is a tizenegyespontra mutatott – Vachter Fanni viszont mellélőtte a büntetőt. A hajrában nem tudták eldönteni a három pont sorsát, így megosztoztak a pontokon. 1–1

Simple Női NB I, 19. forduló

Budapest Honvéd–Újpest FC 1–1 (1–1)
Bozsik Aréna, 150 néző. V.: Alafi (Tóth Cs., Török F.)
HONVÉD FC: Krizsan, Czinege, Róth, Csáki, Nyul, Williams, Vas (Szalay 78.), Sain (Palama 61.), Vachter, Bokor, Simon.
Vezetőedző: Dörnyei Balázs
ÚJPEST FC: Szőcs – Nagy Sz., Kókai, Véglás (Soós, 71.), Boros – Nagy L. (Sallai, 89.), Vidács, Malesevic, Erdész, Knezevic (Perjési, 71.) – Katona V.
Vezetőedző: Oroszi Sándor
Gól: Vachter (14.), ill. Erdész (10.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC