Az Újpest játékosa jelenleg kölcsönjátékosként futballozik hazájában.
Egy éves magyarországi légióskodás után a télen köcsönjátékosként tért vissza hazája élvonalába Damian Rasak. A lengyel középpályást egy évre szerződtette Újpestről a Katowice.
Rasak most interjút adott Lengyelországban, amelyben elmondta, mivel nagyon nehéz a magyar nyelv, az alapokon túl nem jutott az elsajátításában. Nyilatkozott továbbá a két bajnokság közt különbségekről is, amelyben határozott állásfoglalást tett.
„A külföldi kitérő további tapasztalatokat adott, és a futball egy másik oldalát is megismertem. Egy teljesen más bajnokságban játszottam, amelyben nehéz volt futballozni. De teljes meggyőződéssel kijelenthetem, hogy egy, a magyarnál jobb ligába tértem vissza. Örülök, hogy adódott ez a lehetőség, és a GKS Katowice játékosa lehetek” – idézi a középpályás Sportowe Faktynak adott interjúját a csakfoci.hu.
Rasak egy év alatt 37 tétmeccsen kapott szerepet az Újpest csapatában. Ezeken egy-egy gólt és asszisztot jegyzett. A 30 éves labdarúgó piaci értékét a Transfermarkt jelenleg 600 ezer euróra becsüli.












