nb1.hu

Rudolf Gergely sportigazgatóként: Nyíregyháza nem, DVSC igen

A sportigazgatói tervekről, a DVSC-ről és a Nyíregyházáról is beszélt.

A Haon podcastjében Rudolf Gergely a civil életéről, debreceni időszakáról és jövőbeli terveiről beszélt. Az NB I-ben szereplő DVSC jelenlegi helyzetét is értékelte. A korábbi válogatott csatár kitért olaszországi élményeire, a sportigazgatói ambícióira és arra is, hogyan látja a debreceni klub teljesítményét.

A Rudolf Gergely a Haon.hu podcastjében részletesen beszélt arról, hogyan alakult az élete a pályafutása befejezése után. Elmondta, hogy továbbra is szívesen tér vissza Debrecenbe. Az elmúlt időszakban viszont kissé eltávolodott a futball világától. Pályája lezárása után az M4 Sport szakértőjeként dolgozott, és akkor még úgy érezte, a labdarúgásban fog elhelyezkedni. Sportigazgatói végzettséget is szerzett, és hosszabb távon továbbra is elképzelhetőnek tartja, hogy ezen a területen dolgozzon, hiszen a kapcsolati hálója és az érdeklődése is adott hozzá.

Szóba került egy korábbi pletyka is, amely szerint a Nyíregyháza sportigazgatója lehetett volna, ezt azonban gyorsan lezárta. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ha a DVSC részéről érkezne megkeresés hasonló pozícióra, azt örömmel fogadná.

Jelenleg az üzleti életben tevékenykedik: ingatlanokkal foglalkozik, felesége építészként dolgozik, ő pedig kivitelezőként vesz részt a közös vállalkozásban.

Csak a Loki?

A beszélgetés során felidézte pályafutása legsikeresebb időszakát is, amelyet Debrecenben töltött, ahol 69 mérkőzésen 31 gólt és 17 gólpasszt jegyzett.

Emellett az olaszországi évei is szóba kerültek: előbb a Bariban, majd a Genoánál játszott, és kiemelte, milyen különleges futballkultúrával találkozott a Serie A-ban.

Olaszországban például az első edzésen körülbelül 4000 szurkoló volt, egy héten egyszer kijöhettek a tréningekre. Nagyon kemény volt mind fizikálisan, mind taktikailag a Serie A. Az utcán mindig megismertek, meghívtak egy italra vagy ételre, olykor fizetni sem kellett. Olaszországban valóban futballistának érezhettem magam.”

A korábbi támadó végül a DVSC jelenlegi idényéről is véleményt mondott, kiemelve, hogy szerinte a debreceni teljesítmény nem túlzott, hanem a valós erőt tükrözi, és az edző munkája jól illeszkedik a klub filozófiájához.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC