nb1.hu

16 éves magyar tehetség a Real Betisnél folytatja pályafutását

Molnár-Bencze Zsombor a Real Betis akadémiájában folytatja pályafutását.

A Real Betis akadémiáján folytatja pályafutását a 16 éves Molnár-Bencze Zsombor, akinek szerződtetését csütörtökön jelentette be a SD Huesca. A fiatal magyar támadó egy év spanyolországi szereplés után kerül az egyik legerősebb utánpótlásműhelybe.

Mindössze egy éve futballozik Spanyolországban a 16 éves Molnár-Bencze Zsombor, aki most a Real Betis akadémiájához szerződik, így a következő időszakban magasabb szinten bizonyíthat.

„Miután akadémiánkon, a Cadete División de Honor korosztályban szerepeltél, ahol pályán és pályán kívül is nyomot hagytál, valamint a magyar U16-os válogatott játékosa voltál, ma mindazt a munkát, kitartást és elkötelezettséget látjuk viszont, amit beletettél.

Megmutattad, hogy erőfeszítéssel, hozzáállással és szenvedéllyel az álmok célokká válnak, a célok pedig valósággá. Nem is lehetnénk büszkébbek a fejlődésedre és az útra, amelyet építesz. Ez még csak a kezdet, és ne feledd, hogy az SF Huesca mindig az otthonod lesz.”

– írta a Huesca a közösségi oldalán.

A Real Betis egyszeres spanyol bajnok (1934/35) és háromszoros spanyol kupagyőztes, felnőtt férfi együttese jelenleg az ötödik helyen áll a spanyol élvonalban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC