Az ír tréner Ibrahim Cissé piros lapját emlegette, miután a győri Tóth Rajmund sárgával úszta meg hasonló belépőjét.
Szokatlan módon kritizálta a játékvezetést Robbie Keane. A Ferencváros vezetőedzője nem a Ferencváros kisvárdai mérkőzésének lefújása előtt, hanem még a találkozó előtti nyilatkozatában szúrt oda Káprály Mihálynak, aki ekkor épp a Kazincbarcika–ETO meccset vezette.
„Bárki veszíthet még pontokat. Akár a Győr is, egy esetleges piros lapnál. Tudom, hogy még nincs vége a meccsnek, de anno Cissé piros lapot kapott, azt hiszem, ugyanettől a játékvezetőtől. De nem izgat, mi történik másokkal, nem tudom befolyásolni. Csak és kizárólag saját magunkra van hatásom” – utalt a tréner minden bizonnyal Tóth Rajmund esetére.
Az ETO középpályása egy mezőnybeli párharc során taposta meg az ellenfél bokáját (az alábbi felvételen 42:50-től), amiért Káprály Mihály sárga lappal figyelmeztette.
Keane vélhetően azt nehezményezte, hogy február 14-én, Zalaegerszegen Ibrahim Cissé kísértetiesen hasonló belépője piros lapot ért. A francia védő a 28. percben, még ferencvárosi vezetésnél jutott a kiállítás sorsára, majd a meccset 3–1-re a ZTE nyerte.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Káprály akkor elsőre szintén sárga lapot húzott elő, amit végül a VAR-szoba közbenjárására bírált felül. Tóth Kazincbarcika elleni faultja után azonban a videószoba nem vizsgálta az esetet, így helyben maradt az ítélet.
A Fradi végül döntetlent játszott Kisvárdán, amely után Keane újabb kritikái már a csapatnak szóltak. Úgy vélte, csapatából hiányzott a kellő energia, míg Dibusz Dénes arról beszélt, hiába voltak jó periódusaik, összességében nem tudták kontrollálni a mérkőzést.
Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC 1–1 (0–1)
Várkerti Stadion, vezette: Antal P.
Gólszerzők: Melnyik 63′ illetve Kovacsevics 15′
Sárga lap: Cipetics 27′, Mbock 70′, Popovics 81′ illetve Osváth 25′, Madarász 33′, Yusuf 52′
Kisvárda: Popovics – Nagy K. (Balogum 78′), Radmanovac, Oláh B., Chlumecky – Popoola (Szőr 85′), Cipetics (Novothny 46′) – Matanovics, Melnyik, Mbock (Molnár 78′) – Bíró B. Vezetőedző: Révész Attila.
Ferencváros: Dibusz – Gómez, Raemaekers, Szalai G. – Osváth, Kanikovszki (Abu Fani 78′), Madarász (Corbu 60′), Zachariassen (Romao 60′), Nagy B. (Gruber 72′)– Kovacsevics, Yusuf (Acolatse 72′). Vezetőedző: Robbie Keane.












