nb1.hu

A kiesés szélére sodorta a Nyíregyháza a DVTK-t

Az első félidei 0-0 után a második félidő 4 gólt is hozott.

A Nyíregyháza folytatná nagyszerű tavaszi menetelését, hiszen az újrakezdés óta mindössze 1 vereséget számlálnak, a DVTK ismét a győzelem útjára állna – ennek érdekében léptek pályára a csapatok.

I. félidő

Mindkét csapat óvatosan, kevés kockázatot vállalva kezdett, érződött, hogy a bennmaradás szempontjából nagy jelentősége van a keleti rangadó végeredményének. Ennek megfelelően helyzet egyáltalán nem alakult ki, a játékosok legfeljebb távolról próbálkoztak lövéssel, de ezek rendre elkerülték a kaput. Az idő múlásával a kieső helyen álló DVTK fokozatosan veszélyesebbé vált riválisánál, mivel számára volt kedvezőtlenebb a döntetlen, ennek ellenére több mint fél órát kellett várni az első védésre: Szakos kísérletét a nyíregyházi kapus, Kovács Dániel hárította, akinek a szünet előtt is akadt dolga, jó ütemű kijövetelének köszönhetően a pihenőig nem született gól.

II. félidő

A hazaiak teljesen más felfogásban futottak ki a folytatásra, azonnal ráerőltették az akaratukat a DVTK-ra. A diósgyőri kapus, Sentic bravúrja előbb a góltól, a videóbíró pedig a kiállítástól mentette meg a vendégeket, de a nyíregyházi nyomás tíz perc után góllá érett egy szögletet követően – Katona Levente közelről fejelt kapuba. (1-0)

A 72. percben Muhamed Tijani szépségdíjas góljával duplázta meg előnyét a Szpari a DVTK elleni rangadón. (2-0)

A piros-kékek lendületben maradtak, s bár egy helyzete akadt a piros-fehéreknek is, Muhamed Tijani duplája a 81. percre eldöntötte az összecsapást. (3-0)

A második gól után szétesett a vendégcsapat, így a végére akár még nagyobb különbségű vereséget szenvedhetett volna, ami azzal együtt is igaz, hogy a hajrában egy védelmi hibát kihasználva szépített – Sajbán Máté egy védelmi hibát kihasználva a végén szépített. (3-1)

Nyíregyháza-DVTK 3-1 (0-0)
Nagyerdei Stadion, v.: Csonka B.
gólszerzők: Katona L. (55.), Tijani (72., 81.), illetve Sajbán (88.)
sárga lap: Saponjic (45+2.), Bárdos (52.), Esiti (57.)
Nyíregyháza: Kovács D. – Jovanov, Dreskovic, Temesvári, Katona L. – Toma (Nagy D., 87.), Kovács M., Katona B. (Manner, a szünetben), Antonov (Katona M., 82.) – Kvasina (Babunski, 85.), Tijani. Vezetőedző: Bódog Tamás.
DVTK: Sentic – Szakos, Szatmári, Bárdos (Bokros, 68.), Pető (Varga Z., 63.) – Roguljic (Babos, 75.), Esiti, Vallejo, Tamás M. – Bényei (Sajbán, 75.), Saponjic (Ambrose, 63.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.

Frissítés

Amikor már nem csak az eredmény fáj, hanem az is, amit mutatunk, akkor hangzanak el a legőszintébb mondatok – Vignjevics most kimondta, mit érez a DVTK és a szurkolók kapcsolatáról. Részletek itt.

Bódog Tamás a Nyíregyháza jövőjéről és a bennmaradás esélyeiről beszélt, hamarosan tárgyalnak a folytatásról a klubnál. Részletek itt.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC