nb1.hu

Esélyesség terhe: a Bragánál tisztában vannak az erőviszonyokkal a Fradi elleni párharc előtt

Carlos Vicens és Gustaf Lagerbielke is megszólalt a Fradi–Braga előtt.

A Braga vezetőedzője erős, sokoldalú riválisnak nevezte a Ferencvárost a csütörtöki Európa-liga-mérkőzés előtt. A portugálok vezetőedzője és egyik játékosa is kemény, küzdelmes párharcra számít a Groupama Arénában.

A Ferencváros csütörtökön 21 órakor fogadja a Bragát az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Groupama Arénában. A visszavágót jövő szerdán rendezik, a továbbjutó pedig a Panathinaikosz–Real Betis párharc győztesével találkozik majd a negyeddöntőben.

Carlos Vicens, a Braga vezetőedzője a mérkőzés előtti budapesti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Ferencváros sokoldalú, fizikailag erős rivális, amely mérkőzésen belül is képes váltani a játék tempóján.

A 43 éves spanyol szakember szerint a Ferencváros egyszerre tud agresszíven futballozni és kontroll alatt tartani a játékot, miközben kiemelkedő küzdőszellem jellemzi.

Tudjuk, hogy a játékoskeretek értéke alapján papíron mi számítunk esélyesnek ebben a párharcban, de csütörtök este 0–0-ról indul minden. A pályán két csapat, kétszer tizenegy játékos lesz, és a futballban bármi megtörténhet.”

Vicens arra is kitért, hogy a Braga számára kedvező lehet, hogy a két Ferencváros elleni mérkőzés között nincs portugál bajnoki találkozó.

„Az, hogy oda-vissza a Ferencvárossal játszunk, és közben nem kell más ellenfélre készülni, segít abban, hogy teljesen erre a párharcra koncentráljunk. Motiváltak vagyunk, tovább akarunk jutni, mert már az is fontos cél volt számunkra, hogy az alapszakaszból egyből a legjobb 16 közé kerüljünk.”

A Braga svéd középhátvédje, Gustaf Lagerbielke szintén kemény mérkőzésre számít a budapesti összecsapáson.

Nagyon kemény meccsre készülünk, mert a Ferencváros erős ellenfél. Sok bajnoki címe van Magyarországon, és Európában is jól szerepel az elmúlt időszakban.”

A 25 éves védő szerint az európai kupameccsek különleges motivációt jelentenek a játékosok számára.

„Minden sorozat fontos nekünk, de most teljes mértékben erre a párharcra koncentrálunk. Szeretünk ilyen európai kupameccseken futballozni, és természetesen jó eredményt akarunk elérni az első találkozón. Ha úgy játszunk, ahogyan elterveztük, jó teljesítményt nyújthatunk, és mindent megteszünk a győzelemért.”

Robbie Keane és O’Dowda a Braga elleni meccs hangulatáról és a Ferencváros hozzáállásáról beszélt, közben egy látványos új mez is érkezett. Részletek itt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC