Korán két gólos vezetésre tett szert a Fradi.
A Ferencváros az első hely visszaszerzése céljából, míg a Nyíregyháza a kiesőhelyektől való távolodás reményében lépett pályára a 25. forduló utolsó mérkőzésén.
I. félidő
Az első percben rögtön gólt szerezhetett volna a Nyíregyháza, Kvasina lövését blokkolták a vendégek. Hiába a jó kezdés a hazaiaktól, a Ferencváros szerezte a találkozó első gólját – Yusuf passzolt Mohammed Abu Fani elé, aki hét méterről talált a hazaiak kapujába. (0-1) Ismét Abu Fani szerezhetett volna gólt, itt most Joseph passzolt az izraelihez, ám a nyíregyháziak blokkolni tudtak. A 8. percben újabb ferencvárosi gól – most Abu Fani passzolt Bamidele Yusufhoz, aki a jobb alsóba gurított. (0-2)
Nem sok kellett az újabb gólhoz, ezúttal a Nyíregyháza szerzett gólt – Antonov szöglete után Marko Kvasinához került a labda, aki nagy erővel rúgta be a labdát. (1-2)
A 39. percben Yusuf és Joseph kontrázott, előbbi lőhetett, ám csúnyán a kapu fölé lőtt.
II. félidő
A fordulást követően Kanichowsky azonnal gólt szerezhetett volna, ám Kovács bravúrral védett. Nem sokkal később ismét védést mutatott be Kovács, ekkor Joseph lövését védte. A 61. percben ismét Kovács védett nagyszerűen. A 73. percben Kovács Milán nagy lövését Dibusz hárította bravúrral. A 80. percben újabb Kovács bravúros mentés Kanichowsky lövésénél. A 89. percben a Ferencváros eldöntötte a mérkőzést – Zachariassen beívelését nem tudták hárítani a nyíregyházi védők, így Mariano Gómezhez, került a labda, akinek az első lövését még védeni tudta Kovács, ám a második már a kapuban kötött ki. (1-3)
Az edzői értékeléseket ebben a cikkben olvashatják.
Nyíregyháza-Ferencváros 1-3 (1-2)
Városi Stadion, v.: Berke B.
gólszerzők: Abu Fani (3.), Yusuf (8.), Kvasina (22.), Gómez (89.)
sárga lap: Toma (59.), Abu Fani (60.), Nagy (70.), Temesvári (78.)
Nyíregyháza: Kovács D. – Katona L., Temesvári, Dreskovic, Jovanov – Antonov (Oláh 81.), Toma (Katona M.), Kovács M., Manner (Katona B.) – Tijani (Kovácsréti 63.), Kvasina. Vezetőedző: Bódog Tamás.
FTC: Dibusz – Szalai, Raemaekers, Gómez – Nagy (O’Dowda 85.), Abu Fani (Zachariassen 65.), Kanichowsky (Corbu 85.), Madarász, Osváth – Joseph (Romao 74.), Yusuf. Vezetőedző: Robbie Keane.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 30 | 18 | 8 | 4 | 30 | 62 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 30 | 18 | 5 | 7 | 26 | 59 |
| 3. | DVSC | 30 | 13 | 10 | 7 | 12 | 49 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | Paksi FC | 30 | 13 | 8 | 9 | 14 | 47 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |












