nb1.hu

44 esztendős korábbi NB I-es brazil légióst igazolt az NB III-as klub

7 érkezőt és 8 távozót jelentett be a kieső helyen álló gárda az elmúlt napokban.

Rendesen kicserélődött a Balatonfüred kerete, miután nyolcan távoztak a klubtól és hét új játékos érkezett.

Az NB III – Északnyugati csoportjában 18. helyen álló Balatonfüred nyolc távozót és hét érkezőt jelentett be az elmúlt napokban.

Érkezők

NB I-es rutinnal rendelkező 44 éves támadót érkezett Alex José de Paula személyében. A brazil játékos a 2001/02-es idényben a Honvéd színeiben mutatkozott be a magyar élvonalban, majd a szezon második felét a Haladásnál töltötte, ahol 4 gólt is szerzett az élvonalban. Játszott az NB I-ben a Honvéd, a Haladás, a Dunaújváros, a Pápa és a Szolnok csapatában is, összesen 47 NB I-es mérkőzésen 16 gólt szerzett a Görögországban és Dél-Koreában is megforduló légiós.

Érkezett még Bozsoki Imre, aki a Biatorbágyi VSE csapatától igazolt a BFC-hez. Karacs Roland az Ausztriai Altmünster csapatából érkezett Balatonfüredre. Molnár Márkó Dunaújvárosból, Lajos Dávid a Haladásból, Molnár Zalán a Mosonmagyaróvárból, míg Molnár Kevin a Komáromból érkezett.

Távozók

Távozott a BFC-től Király Kornél és Horváth Kristóf, mindkét labdarúgó a a Tihanyi FC csapatában folytatja. Távozott még a BFC-től Remili Mohamed és Szindekovics Marcell, előbbi a Délegyháza KSE csapatánál folytatja, míg utóbbi a Hévíz SK csapatában folytatja. Deme Sebő és Torma Dávid is külföldre igazolt. Deme Ausztriában, a Bernstein csapatában folytatja, Torma Németországban, az SC SF Niedersachsen Vechta csapatába igazolt. Burucz Barna 7 év után távozik a csapattól, ahol csapatkapitány is volt, jelenleg szünetelteti a pályafutását. Hideg Péter pedig a Honvéd FC csapatában folytatja.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC