nb1.hu

Kispestről igazolt Spanyolországba a fiatal magyar játékos

Két idényt húzott le a Honvéd utánpótlásában a 17 esztendős labdarúgó.

A játékos már a szezon kezdete óta a klub Juvenil C csapatával készült, de csak januárban sikerült lezárni az átigazolásának folyamatát.

Andrejszki Benjámin a Budapest Honvéd csapatától igazolt a spanyol élvonalbeli Rayo Vallecano utánpótlás csapatához. Már az idei szezon kezdete óta a klubnál készült, ám a hosszadalmas papírmunkákat csak januában sikerült lezárni, így hivatalosan az MLSZ is január hatodikára írja az átigazolás létrejöttét.

Benjámin egy technikailag képzett és gyors játékos, aki képes azonnal döntést hozni a pályán, játékstílusa fekszik a spanyol futballhoz, ezért is figyelt fel rá a népszerű madridi klub – mondta nekünk Árpási Kolos. A próbajáték leszervezésében és átigazolásának folyamatában Árpási Kolos és a KA Sports Consulting and Management segítette a játékost.

Kép: Árpási Kolos

Andrejszki a Budapesti Micro Clubnál kezdte pályafutását, majd innen 2021-ben a BVSC-Zugló szerződtette és innen csatlakozott a Honvéd csapatához, ahol az előző idényben az Országos U17-es Kiemelt bajnokságban is pályára lépett.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC