Edzői értékelések a Kazincbarcika-FTC kupameccs után.
A két csapat hétvégi bajnokijának fényében meglepően simán lépte le a Kazincbarcikát a Ferencváros a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A tavalyi ezüstérmes már az első félidőben berámolt egy ötöst, ami után a gól nélküli második félidő is bőven belefért.
A találkozó után a magyarszabály kötelmei alól ezúttal felszabaduló Robbie Keane dicsérte csapatát, míg Kuttor Attila játékosai mentalitását emelte ki a számukra súlyos vereség után.
Kuttor Attila (Kazincbarcika): Három napon belül két ilyen meccset játszani nem egyszerű, az ellenfél egy teljes friss sort tudott kiállítani. Ez ki is jött az első félidőben, de persze ezért mi is tettünk. A második félidőben kalapot emelek a csapatom előtt sportemberi tartásból, felszívtuk magunkat annyira, hogy nullára lehoztuk. Talán ennyi a pozitívum amit elmondhatok. Mi szerettünk volna egy bátrabb játékot játszani, de ez nem sikerült, a hibáinkat pedig megbüntették.
Robbie Keane (Ferencváros): Igazi profi munka volt ez ma a fiúktól. Szerencsére sikerült hamar gólt szerezni, és azzal gyakorlatilag a markunkban tartottuk a meccset. [Arról, hogy ezúttal nem korlátozta a magyarszabály:] Ennek nem sok jelentősége van. Persze voltak jó teljesítmények, például Joseph, vagy Yusuf, de hétvégén ismét fel kell forgatnom a csapatot, mert a bajnokságban korlátozottan használhatom őket. (M4 Sport)
Kolorcity Kazincbarcika SC–Ferencvárosi TC 0–5 (0–5)
Gólszerzők: Yusuf 21′, 41′, Gómez 25′, Joseph 29′, Cadu 45′
Sárga lap: Rommens 76′
Kazincbarcika: Juhász – Radkowski, Rácz, Nagy Zs. – Baranyai, Szőke (Meszhi 46′), Berecz (Nyíri 46′), Ferenczi – Kártik – Könyves (Meshack 46′), Szmajlagics (Puktyejev 81′). Vezetőedző: Kuttor Attila.
Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Raemaekers (Acolatse 46′), Gómez (Botka 64′) – Cadu, Romao, Zachariassen (Rommens 64′), O’Dowda – Levi – Joseph (Kovacsevics 72′), Yusuf (Gólik 46′). Vezetőedző: Robbie Keane.












