nb1.hu

FTC: a középpályás elismerte, hogy a télen távozni akart

Brazil klub érdeklődését keltette fel a labdarúgó.

Az NB1.hu korábban több cikkben is írt arról, hogy Júlio Romao a Botafogo csapatához igazolhat. Végül az átigazolás mégsem jött létre.

Nemrég a 365Scores Brasil nevű oldalnak nyilatkozott az FTC brazil labdarúgója – erre az ulloi129.hu bukkant. Romao elmondta, szívesen hazatért volna, ám az FTC nem engedte el őt.

„A Botafogo érdeklődése nagyon felkeltette a figyelmemet, mert az az álmom, hogy a brazil bajnokságban játszhassak, főleg egy olyan nagy klubban, mint a Botafogo. Nagyon boldog voltam, azt mondtam: „Hűha, nem, ez sikerülni fog”, és mindent megtettem, hogy összejöjjön. De végül az itteni klub nem akarta a dolgot, egyáltalán nem akartak tárgyalni. A Botafogo elküldte az első ajánlatot, ami egy levél volt arról, hogy érdeklődnek meg ilyesmi.

Utána küldtek még három ajánlatot. A klub pedig egyszerűen azt mondta, hogy nem fognak tárgyalni.

És mivel az Európa Ligában nem lehet játékosokat cserélni a keretben, nagyjából ezt a kifogást hozták fel: „Nem, Júlio rajta vagy a listán, ez van”. Azt mondták, hogy mivel rajta vagyok az Európa Liga listáján és nem lehet cserélni, talán csak január közepén kezdhetünk el tárgyalni” – mondta Romao.

A 27 éves labdarúgó hozzátette, az is nehézséget okozott, hogy a Botafogo átigazolási tilalmat kapott, ezt pedig nemrég oldották fel.

Romao szerződése 2029-ben jár le az FTC-nél. A Transfermarkt szerint az értéke 900 ezer euró lehet. A játékos ebben az idényben 20 tétmeccsen jutott szóhoz a Fradiban, a statisztikai lapján egy gólpassz szerepel.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC