nb1.hu

Ollózás zárta a meccset Tiszakécske-Vasason – Pintér higgadt, Erős keserű hangon beszélt

A hajrában egy látványos ollózás sem segített, maradt a 0–0, a két edző eltérő hangon értékelt.

A Vasas gól nélküli döntetlent játszott Tiszakécskén, a második félidőben több nagy helyzetet is kidolgozott, de a hazaiak szervezett védekezéssel és kapusteljesítménnyel megőrizték az egy pontot. A lefújás után Pintér Csaba elégedetten, a fegyelmezett játékot és a mentális erőt hangsúlyozva értékelt, míg Erős Gábor csalódottan beszélt a kihagyott ziccerekről és a kihasználatlan lehetőségekről.

Sorozatban három győzelemmel a háta mögött, tavasszal még veretlenül érkezett a tabella második helyén álló Vasas a tiszakécskei összecsapásra, a kispadon pedig ismét ott lehetett a hárommeccses eltiltását letöltő Erős Gábor és Késedi Gábor. Azt még a piros-kékek klubhonlapja is elismerte a mérkőzésről készült tudósításában, hogy az első félidő eseménytelen volt, majd így folytatódott a beszámoló: „remek második játékrészt produkált csapatunk Tiszakécskén, de a nagyobbnál nagyobb helyzeteket is kihagytuk, így maradt a gólnélküli döntetlen.”

A fordulás után nagyobb tempóra váltott a Vasas. Banó-Szabó indításával Tóth Milán tört be a bal oldalon a tizenhatoson belülre, majd Német elé tálalt, aki tíz méterről a jobb kapufa mellé lőtt. Az 52. percben Urblík beadását Tóth csúsztatta meg, de Esery menteni tudott a bal alsó sarok előtt. Egyórányi játék után Molnár kapott jó passzt Urblíktól, lövését Takács blokkolta a kapu torkából. A sarokrúgást követően a labda a bal oldali kapufáról Lucasra, majd az alapvonalon túlra pattant.

A 75. percben Urblík szabadrúgása a felső léc felett zúgott el, a hajrában Horváth Rajmund és Radó András érkezett csereként. A négyperces hosszabbításban Radó beadását Tóth Milán ollózta kapura, de Esery nagy védéssel hárított, így az eredmény nem változott. A Vasas megőrizte hétpontos előnyét a feljutásért zajló versenyben a Kecskemét és a Mezőkövesd előtt.

Szervezettség – csalódottság

Pintér Csaba elsősorban a szervezettséget és a fegyelmet emelte ki értékelésében. A Tiszakécskei LC vezetőedzője így fogalmazott:

„Nagyjából úgy zajlott a mérkőzés, ahogy terveztük, a csapatom szervezetten és fegyelmezetten futballozott. Amikor kellett, higgadtak tudtunk maradni, és főleg az első félidőben kontroll alatt tartottuk a Vasas dominanciáját. Az első félidő kifejezetten kiegyensúlyozott játékot hozott.

A második félidő elejére számítottunk rá, hogy a Vasas nagy erőket fog mozgósítani és ránk jön. Jól álltuk a sarat, és szerencsénk is volt. Nagy mentális erőről tett tanúbizonyságot a Tiszakécske, ami ehhez az eredményhez vezetett.”

Erős Gábor érezhető csalódottsággal beszélt a kihagyott lehetőségekről, ugyanakkor a második félidőben látott pozitívumokat hangsúlyozta. Így értékelt:

„Az első félidőben nagyon kényelmesen játszottunk, nem is adódott sok lehetőségünk. A másodikban mutattuk azt az arcunkat, amit az elejétől kezdve kellett volna.

Sajnos ez egy ilyen nap volt, amikor az üres kapuba sem tudtuk belőni a ziccert, a kapufáról mindig kifelé pattant a labda, és a Tiszakécske kapusa is hozta a bravúrokat.

Függetlenül attól, hogy a gól nem jött össze, a második félidei játékunkra lehet építeni. Hét pont előnyünk van a feljutás szempontjából, menni kell tovább ezen az úton.”

A következő fordulóban a Tiszakécske a BVSC vendége lesz, míg a Vasas a Kozármislenyt fogadja.

NB II, 20. forduló

TISZAKÉCSKEI LC–VASAS FC 0–0
Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 500 néző. Vezette: Takács Ákos (Szilágyi Norbert, Vrbovszki Pál)
TISZAKÉCSKE: Esery – Szekér Á., Körmendi, Takács Zs. – Kócs-Washburn (Zámbó M., 67.), Horváth E., Bódi, Lucas (Géringer, 81.), Gyenes Á. (Takács T., 89.) – Ramos, Pataki B. Vezetőedző: Pintér Csaba
VASAS: Uram – Girsik A., Baráth B., Iyinbor, Doktorics – Banó-Szabó (Radó, 78.), Hidi M. S., Urblík J. – Barkóczi Barnabás (Molnár Cs., a szünetben), Németh B. (Horváth R., 69.), Tóth M. Vezetőedző: Erős Gábor

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.30 20 4 6 33 64
2.HONVÉD FC KFT.30 18 5 7 23 59
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.30 16 3 11 10 51
4.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.30 13 9 8 -2 48
5.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.30 13 7 10 3 46
6.FC CSÁKVÁR KFT.30 12 10 8 6 46
7.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.30 12 5 13 6 41
8.FEHÉRVÁR FC KFT.30 10 9 11 4 39
9.TISZAKÉCSKEI LC KFT.30 10 9 11 -7 39
10.SZEGED 2011 KFT.30 9 9 12 -5 36
11.KARCAGI SC KFT.30 9 8 13 -12 35
12.F.C. AJKA KFT.30 10 3 17 -17 33
13.SOROKSÁR SC KFT.30 8 9 13 -4 33
14.ST. LŐRINC KFT.30 7 12 11 -7 33
15.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.30 7 8 15 -16 29
16.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.30 6 10 14 -15 28
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC