Németh Tamara már a 200. NB I-es mérkőzésén is túl van.
A Kazincbarcika technikai vezetője, Németh Tamara a Kisvárda ellen 200. alkalommal működött közre magyar élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésen. A jubileum apropóján szakmája nehézségeiről, az ötmagyaros szabály okozta plusz kihívásokról kérdeztük, de kiderült az is, milyen véletlennek köszönhetően került anno az MLSZ-hez, és miért jött nagyon jól a lélekjelenléte anno a Honvédnak Marco Rossi, majd Davide Lanzafame esetében is. Interjú.
Kétféle jubiláns van. Aki nem számol, és a meccsen szembesül vele, hogy mérföldkőhöz ért, és az, aki már hetekre előre tudja, mikor jön el a bűvös szám. Te melyik vagy?
Én nem vagyok a számolgatós típus, így magamtól nem tudtam volna róla, de Kazincbarcikán nagy hangsúlyt fektetnek erre, odafigyelnek arra, ha egy játékos vagy munkatárs valamilyen mérföldkőhöz ér.
Az eddigi 200-ból melyikre emlékszel a legszívesebben?
Mindenképp a bajnoki döntő még a Honvéddal a Videoton ellen, 2017-ben. Nem „csak” az aranyérem miatt, hanem azért is, mert nagyon ritka eset, hogy ebben a lebonyolításban szó szerinti bajnoki döntő legyen, amelyen a két aranyesélyes egymás ellen dönti el az első hely sorsát.
Más érzés lesz vasárnap a 203.-on részt venni?
Önmagában a szám miatt nem, de alapvetően minél több mérkőzésen veszel részt, évről évre annál felkészültebb, higgadtabb, rutinosabb vagy. Bújhatod a szabálykönyvet, mert fontosak a pontos ismeretek, de a legértékesebb akkor is az élesben megszerzett tapasztalat. Amikor már sok mindenen túl vagy, az ad egyfajta magabiztosságot, hogy bármilyen helyzet álljon elő, úgyis megoldjuk.
Az MLSZ adatbankban fellelhető a neved, vannak BLSZ meccseid. Úgy tudom, kapus voltál. Miért vonzott jobban a kispad, mint a gólvonal?
Még a középiskolás éveimben az NB I-es utánpótlásban, a László Kórház csapatában futballoztam, valóban kapusként. Nagyon szerettem a közeget, azt éreztem, hogy élvezek benne lenni, de az élsportolói affinitásom nem volt meg. Ez rengeteg áldozattal. lemondással jár, csak ezt az életet kell magad előtt látnod, és ez bennem nem volt meg.
Ha nem is úgy, mint egy játékos esetében, azért a technikai vezető is egy 7/24-es szakma, rengeteg adminisztratív teendő és szervezési feladat mellett a játékosok ügyes-bajos dolgait is intézni kell. Ez nem jár áldozatokkal?
De, persze, viszont más a kettő. Bennem a szellemi elhivatottság mindig is megvolt, az élsportolói nem annyira. Nekem ez áll jobban, ehhez van több tehetségem. Kevesen indulnak azzal a céllal, hogy technikai vezetők szeretnének lenni, engem az sodort ide, hogy jó vagyok az események átlátásába, szervezésében. Az már tudatos volt, hogy elvégeztem a Testnevelési Főiskolán a sportszervezői szakot. Közben viszont még sportoltam, és egyszer megkértek, hogy vigyem be a csapat átigazolási papírjait az MLSZ budapesti igazgatóságára. Azért én vittem, mert én laktam a legközelebb, de aztán „ottragadtam”. Egy nyáron rengeteg adminisztratív teendő van az MLSZ-nél az átigazolások miatt, és mindig kerestek fiatalokat időszakos besegítésre. Az én utam így indult, innen kerültem később a Honvédhoz.
Mi volt a legfurcsább segítségkérés, amivel egy játékos fordult hozzád?
Jó kérdés, nagyon sok olyan eset fordul elő, amikor valami olyasmit kell megoldanod, amire egyáltalán nem lehetsz felkészülve. Szereztem már este 11-kor C-vitamint egy kietlen szállodában, és hasonlók, de technikai vezetőként ezeket meg kell tudni oldani.
Érdekes lehet a szereped a stábon belül. A technikai vezető eggyel talán állandóbb bútordarab egy klubnál, mint az edző és az asszisztensei, másfelől mégiscsak a stáb része. Jó vagy rossz zsarunak tekintenek a játékosok?
Minél több időt vagy egy klubnál, és minél több edző váltja eközben egymást, téged annál inkább állandónak tekintenek. Én megszoktam hallgatni mindenkit, kinek mi a problémája. Speciális szerep ez, van kapcsolat a stábbal, vezetőséggel, játékosokkal, gyakorlatilag egy folyamatos ütközőzóna. Nekem az a dolgom, hogy a békét és a megoldást keressem. Így ha nézeteltérés van, nem állhatok ennek vagy annak a pártjára. Arra ösztönzök mindenkit, hogy legyen empatikus, és vegye figyelembe a másik nézőpontját is. A cél ugyanaz, ellentét maximum abban lehet, hogyan akarjuk azt elérni.
Legkésőbb Hornyák Zsolt emlékezetes nyilatkozata óta tudjuk, hogy a technikai vezető nem csak kísérgeti a csapatot, fontos szerepe van a versenykiírás legapróbb paragrafusainak ismeretével, ami az ötmagyaros szabály idejében még jelentősebb.
Egy edző a mérkőzés hevében rengeteg dologra figyel, sok minden jár az agyában, így erre nem lehet kapacitása. Nekünk kell higgadtnak lenni, és ha kell számolgatni. Ha pedig nem jön ki valahol a matek, akkor megkocogtani a mester vállát, ami meccsszituációban nem mindig hálás feladat.
Apropó higgadtság. Volt már sárga lapod?
Csak még anno, játékosként. Temperamentumos figura vagyok, de meccshelyzetben ezt félre teszem, és utána adom ki magamból. Ráadásul tudni kell, hogy a játékvezetőkkel mi vagyunk a klub elsődleges kontaktja, így ezért sem szerencsés ilyenbe belemenni, mert előtte és utána is találkozunk majd velük ügyintézés közben.
És olyan eset, amikor hibáztál vagy esetleg te mentetted meg az adott edzőt a hibázástól?
Komoly hibám hála Istennek még nem volt. Akárhányadik meccsemre készülök, szinte már kényszeresen, háromszor átnézek mindent, mintha csak az első lenne. Mentésből amire a legjobb szívvel emlékszem, az egy Fradi elleni meccs, még a Marco Rossi vezette Honvéddal. 2–1-re vezettünk a Fradi ellen a Bozsik Stadionban, amikor a 70. perc körül megsérült az egyik belső védőnk. A fiatalokra és a magyarokra vonatkozó ajánlások már akkor is léteztek, viszont kevesebb pénz járt értük, így annyira nem voltak hangsúlyosak. A Honvéd viszont akkor, a bajnoki cím évében is betartotta ezeket. Rossi a sérülés láttán azonnal intett egy légiósnak, aki az egyetlen elérhető játékos volt a poszton, de vele már túlléptük volna az akkori „kvótát”. Oda kellett mennem, és szólni neki, hogy ebben a formában nem jó a csere, mást kell kitalálni.
Könnyen elfogadta?
A pillanat hevében temperamentumosan reagált, hiszen neki az járt a fejében, hogy mi a legjobb megoldás a csapatnak. De gyorsan belátta, hogy nem tehettem mást, mint hogy szólok neki. Aztán ami a lényeg, az eredmény maradt, meg is nyertük a meccset.
A pályán kívül, vagyis az adminisztratív munkában volt hasonló bravúrod?
Talán Lanzafame esetét mondanám, aki két időszakban is volt a Honvédban. Az első végén a kupában kiállították, a csapat kiesett, így az ezért járó eltiltást nem tölthette le, majd eligazolt. Három év múlva tért vissza, és szerettük volna nevezni a kupameccs keretébe, ami viszont jogosulatlan szerepeltetés lett volna, hiszen az évekkel azelőtti eltiltása még hatályos volt. Mint mondtam, szerencsére kismilliószor átnézek mindent meccsek előtt, így kiszúrtam ezt, és végül nem neveztük őt.
2015-ben kerültél Kispestre, így ez már a 11. éved technikai vezetőként. Vannak olyanok, akik ezalatt különösen sokat tettek hozzá a fejlődésedhez?
Több ilyen is van, mindig igyekeztem egyszerre több területről is tanulni. Lényegében mindenkit ide sorolok, aki a pályám elindításakor megbízott bennem. 28 évesen lettem az NB I első női technikai vezetője, ami miatt különösen sokat jelent, hogy George F. Hemingway, Marco Rossi, és Simon Gábor, aki a Honvédnál az elődöm volt, megtisztelt a bizalmával. Ha csak az én szakmámat nézem, akkor utóbbi mellett a már elhunyt Medák Sanyi bácsinak és Martz Jánosnak köszönhetek a legtöbbet. Gabi bácsi annak idején mondott egy olyat, amit azóta is szem előtt tartok: „Tamara, ez egy olyan szakma, amiről csak akkor beszélnek, ha elrontasz valamit”.
Szinte mint a kapusoknál.
Igen, lehet, hogy ezért lett ez az én utam (– nevet). Viccet félretéve, szerencsésnek érzem magam, talán azért is, mert kevesebb nő dolgozik ebben a szakmában, rám valahogy jobban odafigyelnek. Ez jó érzés, ugyanakkor minden kollégám megérdemelné ugyanezt. Például Nyíregyházán Murák László, Győrben pedig Nagy Ádám is régóta dolgozik a háttérben magas szinten.
Jelenlegi edződ, Kuttor Attila hajlamos olykor bent hagyni egy-egy cserét, nem mindig használja el az összes lehetőségét. Ez számodra a kevesebb munkát és a könnyebb életet jelenti?
Pont, hogy nem. Pláne a mostani szabályok között nagyon gondosan oda kell figyelni a cserékre. Persze vannak más teendők is, de ha azok megvoltak, azzal a munka egy része befejeződött, az izgalom egy része elszállt. Amíg viszont még van cserelehetőségünk, addig nem tudhatom, lesz-e még ezzel feladat, alakul-e ki belőle bármiyen necces helyzet.
A csapat az egész élvonalbeli szezonra albérletbe kényszerül. Mit tud kezdeni a szakmai stáb ezzel a versenyhátránnyal?
Nem ideális, hogy a hazai mérkőzésekre is utaznunk kell, de kifogástalan a mezőkövesdi és a diósgyőri stadion is, mindkét helyszínen barátságosan fogadtak minket. Ha visszaemlékezünk, a stadionépítések idején is sok csapat járt ebben a cipőben. Aki ebbe a helyzetbe kerül, annak meg kell valahogy birkóznia vele. Természetes, hogy az edzőket, a játékosokat befolyásolja, hogy milyen légkör van a hazai meccseken, ez a hátország számunkra most nem adott. A körülményeken viszont nem tudunk változtatni, küzdenünk kell ellene. Meg kell próbálni ezt átfordítani egyfajta „csak azért is” motivációba.
Most, a 200. meccsed után kitűztél valamilyen újabb célt, mérföldkövet?
Nem szoktam nagyszabású tervekben gondolkozni. Ahogy az edzők, úgy mi is mindig a következő meccsben gondolkodunk. Az én dolgom, hogy a közösség, amelyben most dolgozom, a Kazincbarcika jól működjön, családias legyen a közeg. Az én célom csupán annyi, hogy ezt a munkát minél jobban elvégezzem.
