nb1.hu

Továbbra is élen a Kispest, az edzője viszont előre beszólt a bírónak

A Honvéd 2–1-re verte a Szentlőrincet, Feczkó és Visinka értékelt.

Abból a szempontból kényszerben lépett pályára a listavezető Budapest Honvéd, mivel közvetlen riválisa, a Vasas 1–0-ra nyert a Békéscsaba vendégeként. A Mezőkövesd, a Kecskemét, a Csákvár és a Szeged viszont kikapott, márpedig a második hely is feljutást ért. A Kispest végül 2–1-re legyőzte a Szentlőrincet, így visszaállította hárompontos előnyét a Vasassal szemben, a többiekkel szemben pedig tovább növelte a különbséget. A mérkőzés után Feczkó Tamás és Visinka Ede értékelte a látottakat, mindketten a döntő momentumokról és a csapatuk hozzáállásáról beszéltek.

Azért a Kispest kezdett aktívabban. A 7. percben Medgyes Zoltán nevéhez fűződött az első helyzet, de a hazaiak szélsője pár centivel fölé tüzelt.

A 11. percben jött a meglepetés, ugyanis megszerezte a vezetést a Szentlőrinc. Egy remek keresztlabdát Szabó Alex rosszul kalkulált ki, ezt pedig Tollár Imre használta ki, aki egy kiváló labdaátvételt követően higgadtan emelte át a labdát a kimozduló Tujvel fölött, 0–1.

Sokáig úgy tűnt, hogy egygólos előnnyel vonulhatnak a szentlőrinciek az öltözőbe, ám a hosszabbításban egyenlített a Honvéd. Hangya Szilveszter tartotta meg némi szerencsével a labdát a bal szélen, majd laposan, erősen középre passzolt, a vendégek védője, Dinnyés Olivér pedig egy balszerencsés mozdulatot követően a saját kapujába juttatta a labdát – öngól, 1–1.

A második félidőt a Honvéd kezdte lendületesebben, és a mezőnyfölény a 63. percben góllá érett. Nagy bedobást követően röviden fejelték ki a labdát a szentlőrinci védők, amire Csontos Dominik csapott le, és igazítás nélkül, 20 méterről bombázott a bal alsó sarokba, 2–1.

A vendégek főleg szögletből és szabadrúgásból veszélyeztettek, de az egy pont sem jött össze nekik. A Szentlőrinc ötmeccses veretlenségi sorozata ezzel véget ért, míg a Honvéd a győzelemmel visszaállította hárompontos előnyét a Vasassal szemben, a Mezőkövesddel, a Kecskeméttel, a Csákvárral és a Szegeddel szemben pedig növelte az előnyét. 2–1.

Fordulópont a hajrában

A hazaiak vezetőedzője, Feczkó Tamás a mérkőzés után így értékelt.

„Jól kezdtük a mérkőzést, már a második percben volt helyzetünk. A vendégek góljára jól reagáltunk, az első félidőben rengeteg kidolgozott helyzetet hagytunk ki, ezzel akár két-három meccset is meg lehetett volna nyerni. Az első félidő utolsó percében nagy szükség volt a csapatkapitány szenzációs megoldására, hogy ne hátránnyal vonuljunk szünetre, ez döntő momentum volt. A fordulás után gyorsan megszereztük a második gólt, talán a harmadikra is lett volna lehetőségünk.

A végén Tujvelnek is védenie kellett, ezt reálisan kell látni. Az eredmény nem tükrözi, de a játék képe alapján úgy érzem, hogy ez magabiztos győzelem volt. A csapat erejét mutatja, hogy bárki lép pályára, mindenki hozzá tud tenni, és mindenkinek a közös cél lebeg a szeme előtt.”

Feczkó a sajtótájékoztatón a következő, mumus elleni meccsről beszélt, nem is akárhogyan, mert a játékvezetésről is szót ejtett. 4.30-tól láthtó.

A vendégek részéről Visinka Ede is kiemelte a kulcspillanatokat.

„Gratulálok a Honvédnak a megérdemelt győzelemhez. A meccstervünk negyvenöt perc ötven másodpercig működött, rúgtunk egy gólt, tartottuk az eredményt, igaz, más lehetőségünk nem volt az első félidőben, mert nagyon sokat birtokolta a labdát a Honvéd.

Büszke vagyok a srácokra, mert hősiesen küzdöttek, a kapusunknak több nagy védést kellett bemutatnia. Sajnálom az első félidő utolsó másodpercében kapott gólt, mert ha előnnyel megyünk a szünetre, a pálya előbb kinyílt volna számunkra.

A második félidőben is nyomás alatt voltunk, majd egy nagy bedobás utáni lecsorgóból Csontos betalált. Hátrányban kockáztattunk, veszélyesebb lett a csapat, Tujvelnek is voltak nagy védései. Voltak lehetőségeink, de az ellenfél kontrákból eldönthette volna a mérkőzést, két-három ziccert hagytak ki. Úgy érzem, a csapat hősies küzdelme alapján rászolgáltunk volna a döntetlenre, de ez most nem sikerült.”

NB II, 18. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC–SZENTLŐRINC 2–1 (1–1)
Budapest, Bozsik Aréna, 2439 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Rózsa Dávid, Topálszki Szabin)
HONVÉD: Tujvel – Szabó A., Baki, Csontos D. – Pinte, Szamosi Á., Szabó T. (Kesztyűs B., 83.), Hangya (Varga B., 76.) – Nyers (Ujváry, 76.), Kántor K. (Zuigeber, 64.), Medgyes Z. (Gyurcsó, 83.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
SZENTLŐRINC: Kostyák – Szivacski, Dinnyés O., Poór P., Milovanovics (Czérna, 72.), Kiss-Szemán (Márta, 72.) – Nyári P., Rac (Szilágyi Sz., 66.) – Kocsis B., Adamcsek (Mascoe, 66.), Tollár (Harsányi I., 77.). Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Dinnyés (45+1. – öngól), Csontos D. (63.), ill. Tollár (11.)

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.30 20 4 6 33 64
2.HONVÉD FC KFT.30 18 5 7 23 59
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.30 16 3 11 10 51
4.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.30 13 9 8 -2 48
5.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.30 13 7 10 3 46
6.FC CSÁKVÁR KFT.30 12 10 8 6 46
7.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.30 12 5 13 6 41
8.FEHÉRVÁR FC KFT.30 10 9 11 4 39
9.TISZAKÉCSKEI LC KFT.30 10 9 11 -7 39
10.SZEGED 2011 KFT.30 9 9 12 -5 36
11.KARCAGI SC KFT.30 9 8 13 -12 35
12.F.C. AJKA KFT.30 10 3 17 -17 33
13.SOROKSÁR SC KFT.30 8 9 13 -4 33
14.ST. LŐRINC KFT.30 7 12 11 -7 33
15.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.30 7 8 15 -16 29
16.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.30 6 10 14 -15 28
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC