nb1.hu

A magyar válogatott nem tudta borítani a papírformát az Eb egyik esélye ellen

Dühítő vereségről beszélt a szövetségi kapitány.

Az Eb-re készülő magyar férfi futsalválogatott vasárnap Franciaországgal játszott zárt kapus felkészülési mérkőzést Clairefontaine-ben.

Az MLSZ a beszámolójában jelezte, hogy a franciákat az Európa-bajnokság egyik favoritjának tartják. A 4. percben a hazaiak Guirio góljával szerezték meg a vezetést, erre Suscsák válaszolt a 16. minutumban. Több gól már nem született a szünetig, így az első játékrész 1-1-es eredménnyel zárult.

A második játékrész elején újra Guirio köszönt be, de a 28. percben Szabó találatával ismét egalizáltak a mieink. A második bekapott gól után a franciák magasabb fokozatba kapcsoltak, ennek hála végül 5-2-re győztek.

„Kicsit dühítő a vereség, mert bár nálunk jobb csapattól kaptunk ki, hatalmas hibák előzték meg a kapott gólokat. Tanulnunk kell a hibáinkból, nem szabad engednünk, hogy az ellenfél olyan könnyen megnyerje az egy az egy elleni párharcokat, mint ahogy a franciák tették három góljuk előtt is, ezeket a találatokat azért kaptuk, mert nem voltunk elég harciasak, nem küzdöttünk kellőképpen a labda megszerzéséért” – nyilatkozta az mlsz.hu-nak nemzeti együttesünk szövetségi kapitánya, Sergio Mullor.

A magyar válogatott tagjai hétfőn utaznak haza Franciaországból, csütörtökön pedig a szerbek elleni edzőmeccs jön.

Franciaország-Magyarország 5-2 (1-1)
Magyarország: Faragó Ádám – Rafinha, Fekete Márk, Büki Baltazár, Szabó Lajos
Cserék: Alasztics Marcell, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Dorogi Benjámin, Bencsik Roland, Szalmás Zoltán, Rábl János, Pál Patrik, Rutai Balázs, Suscsák Máté, Győri Balázs, Gémesi Gergő

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC