A vereség ellenére is hasznosnak tartja a meccset a Kisvárda edzője.
Szombaton a Kisvárda a Rizesporral játszott felkészülési mérkőzést. Az összecsapás a török gárda 2-1-es győzelmével zárult.
Révész Attila a Kisvárda hivatalos oldalának értékelt a találkozó lefújása után. Révész szerint az első bekapott gól előtt Ridwan Popoola nagyot hibázott. A Várda edzője hozzátette, hogy a második török találatot megelőzően Popoolával szemben szabálytalankodtak, így nekik járt volna szabadrúgás.
„A két nappal ezelőtti meccs, a pénteki és a mérkőzésnap délelőtti edzésekből eredő fáradtság azért érezhető volt az elején, az első húsz percben nem voltunk elég frissek. Majd amikor elhagyta a lábakat ez a tompaság, elkezdtünk játszani, és nagyon jó iramú mérkőzés kerekedett belőle. Rendkívül technikás és gyors csapat volt az ellenfelünk, és az ilyen mérkőzéseknek jóval nagyobb értelme van, mintha egy gyengébb képességű csapattal szemben arattunk volna könnyebb, ám becsapós győzelmet. Igazából a kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben, talán nekünk valamivel több lövésünk volt.
Nem szabad olyan hibát elkövetnünk, mint az első gól előtt, amikor Ridwan Popoola szabálytalankodott olyan szituációban, amikor az ellenfélnek nem volt lehetősége kapura fordulni.
Ezzel ajándéktizenegyeshez juttattuk az ellenfelet. Az első félidő derekától kezdve szinte csak az ő térfelükön játszottunk, nagyon jól működött az átmenetünk, a letámadásunk és a labdabirtoklásunk is. A második félidőben pedig már egyértelműen a mi akaratunk érvényesült. a sorozatos cserék most nem törték meg úgy a játékot, mint a legutóbbi mérkőzésen, jól szálltak be, akik a pályára léptek. A második gólt úgy kaptuk, hogy előtte nekünk kellett volna szabadrúgást elvégeznünk, ebben a szituációban emberhátrányban voltunk, hiszen Popoola a szabálytalanságot követően a földre került. Mindezt betudhatjuk a hazai pálya előnyének. A szépítő gólunkat követően adott esetben lett volna lehetőségünk az egyenlítő találatot is megszereznünk, de így is nagyon hasznos mérkőzést játszottunk, amely nagyon jól szolgálta a felkészülésünket. Az eddig látott teljesítmények alapján közelebb vagyunk a kezdőcsapat összetételét illetően, mint a felkészülés elején voltunk” – idézi Révész gondolatait a kisvardafc.hu.
A várdai csapat 18 meccsen 27 pontot szerzett, ezzel pedig a 6. helyről várja a folytatást az NB I-ben.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 30 | 18 | 8 | 4 | 30 | 62 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 30 | 18 | 5 | 7 | 26 | 59 |
| 3. | DVSC | 30 | 13 | 10 | 7 | 12 | 49 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | Paksi FC | 30 | 13 | 8 | 9 | 14 | 47 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |












