Babós Levente iránt egy NB II-es klub érdeklődik.
Babós Levente diósgyőri távozása után gyorsan megjelent a Videoton neve a lehetséges folytatás kapcsán. Az NB1.hu információi szerint a fehérvári klub a téli szünetben konkrétan figyeli a fiatal játékos helyzetét.
Az NB1.hu december 4-én jelezte, hogy Babós Levente nem marad a Diósgyőrnél. A DVTK akkori bejelentése szerint a kölcsönben szereplő Babós Levente visszatér az Újpesthez. A lila-fehérek a kevés játékpercre hivatkozva hívták le a szerződésben szereplő opciót.
A közlemény szerint a „2004-es születésű Babós a nyár végén érkezett Diósgyőrbe, pályafutása során eddig 4 NB I-es mérkőzésen játszott. Ősszel két meccsen 118 percet kapott a DVTK játékosaként: az MTK elleni idegenbeli 5-0-n 28 percet volt a pályán, a Kazincbarcika elleni hazai 2-2-n végig játszott, mindkét találkozót augusztusban rendezték. Az elmúlt hetekben bőrgyógyászati műtét miatt edzést sem vállalhatott.”
Az NB1.hu több forrásból is úgy értesült, hogy Babós Levente iránt a Videoton érdeklődik. Az NB I-ből nyáron kiesett Videoton a 16 csapatos NB II-es bajnokságban a 11. helyen vonult téli pihenőre, az első tavaszi fordulóban pedig az éllovas Honvéd otthonában lép pályára.
| nb2 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | VASAS FC KFT. | 26 | 17 | 4 | 5 | 31 | 55 |
| 2. | HONVÉD FC KFT. | 26 | 17 | 3 | 6 | 24 | 54 |
| 3. | KECSKEMÉTI TE 1911 KFT. | 26 | 14 | 3 | 9 | 9 | 45 |
| 4. | MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT. | 26 | 12 | 6 | 8 | 4 | 42 |
| 5. | FC CSÁKVÁR KFT. | 26 | 10 | 10 | 6 | 7 | 40 |
| 6. | FEHÉRVÁR FC KFT. | 26 | 10 | 9 | 7 | 10 | 39 |
| 7. | GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT. | 26 | 9 | 9 | 8 | -7 | 36 |
| 8. | BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT. | 26 | 10 | 4 | 12 | 4 | 34 |
| 9. | KARCAGI SC KFT. | 26 | 9 | 7 | 10 | -9 | 34 |
| 10. | TISZAKÉCSKEI LC KFT. | 26 | 8 | 9 | 9 | -5 | 33 |
| 11. | F.C. AJKA KFT. | 26 | 10 | 2 | 14 | -11 | 32 |
| 12. | SZEGED 2011 KFT. | 26 | 8 | 8 | 10 | -5 | 32 |
| 13. | SOROKSÁR SC KFT. | 26 | 6 | 8 | 12 | -8 | 26 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT. | 26 | 5 | 9 | 12 | -13 | 24 |
| 15. | BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT. | 26 | 5 | 7 | 14 | -19 | 22 |
| 16. | ST. LŐRINC KFT. | 26 | 3 | 12 | 11 | -12 | 21 |












