A klub sportigazgatója szerint a helyén kell kezelni az Európa-ligában elért sikereket.
„Ha az egész nemzetközi szereplésünket nézzük, a ‘csalódás’ szót nagyon nehéz lenne a szánkra venni”– mondta a FradiZóna műsorának Hajnal Tamás. Az FTC sportigazgatója szerint a Qarabag elleni párharcban kevésen múlt, hogy nem a Bajnokok Ligájába jutottak a zöld-fehérek, ugyanakkor örömteli, hogy az Európa-ligában a várakozásokat túlteljesítve, hat forduló után a nyolcaddöntőt érő hatodik helyen áll.
A szakemberrel a Ferencváros több főtáblás mérkőzéséről is bővebben beszélgettek. Felidézte a Plzen elleni drámai pontmentést, és a salzburgi bravúrgyőzelmet is, majd rátért a Ludogorecre, amely ellen az alapszakaszban már esélyesként léphetett pályára az FTC.
Hajnal elmondta, néhány éve még pozitív példaként tekintettek a bolgár együttesre, amelyet a Ferencváros mára utolért a fejlődésben. A sportigazgató szerint a BL-selejtezős párharcba már 50-50-es esélyekkel érkeztek meg, és a siker ugyanúgy nüanszokon múlott, mint a Qarabag elleni kudarc.
„A ligafázisbeli mérkőzésnél az adott helyzetben – még ha a legnagyobb tisztelettel is vagyunk minden ellenfél iránt – ők egy picit gyengélkedtek. Nem jöttek az eredményeik, edzőváltásban voltak, ami lehet pozitív és negatív hatással is egy csapatra. Ott érződött rajtuk talán valamiféle bizonytalanság. Arra a meccsre azt mondom, talán jogos, hogy hazai pályán az elért eredményeinkkel a hátunk mögött esélyesként léptünk pályára. Ezt aztán a csapat fantasztikusan be is bizonyította, és sikerült nyernünk” – fogalmazott.
Bravúrok és elvárások
A Fenerbahce elleni idegenbeli pontszerzés kapcsán Hajnal bővebben is beszélt a célok és az elvárások helyes meghatározásáról. Úgy érzi, nagy dolog, hogy a Fradi többször is el tudta tüntetni a pályán a költségvetésbeli különbségeket, azonban ez egyelőre nem válhat elvárássá a csapat felé. A nemzetközi mezőny erejére példaként a Noah-t említette. Az örményeket az FTC kettős győzelemmel ütötte ki a BL-selejtezőből, a KL-ben viszont már nyolc pontjuk van.
„Csak hangsúlyozni tudom, hogy nem szabad elfelejteni a realitást, és túl emocionálissá válni. Helyén kell kezelni ezeket a sikereket, mert sok más klub példája is mutatja, hogy nem minden év tud ilyen lenni” – tette hozzá.
Ezt megerősítette akkor is, amikor arról kérdezték, hogy a 18-ból 14 sikerrel megszerzett pont hatására megváltoztak-e a Ferencváros célkitűzései az Európa-liga-szereplést illetően.
„Az év elején kitűztük, hogy szeretnénk a playoffkörben ott lenni. Ahogy mondani szokták, evés közben jön meg az étvágy. Reális az eséy, de tudjuk, hogy két nagyon nehéz ellenfél vár még a Panathinaikosz és a Nottingham személyében. (…) Szerintem ha sikerül győznünk a Panathinaikosz ellen, azzal biztossá kell váljon, hogy a legjobb nyolc között is ott tudunk lenni. De egy dolgot nem szabad! Ha esetleg valamiért nem sikerülne a nyolcba jutni, azt nem élhetjük meg kudarcként! De mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt a még nagyobb bravúrt valahogy elérjük” – fogalmazott.
A Ferencváros a Panathinaikoszt január 22-én fogadja, míg a Nottinghamhez január 29-én látogat.












