nb1.hu

Rivális happolhatja el a dobogós alapemberét

Jelenlegi csapata állítólag megtartaná, de ketyeg az óra.

Fontos döntés várhat a napokban az őszi bronzérmes Paks balhátvédjére, Silye Erikre. A 29 éves játékos szerződése az idény végén lejár, s noha a tolnaiak megtartanák, sajtóhírek szerint közvetlen rivális is kivetné rá a hálóját.

A csakfoci.hu értesülései szerint Bognár György vezetőedző Silye szerződéshosszabbítását szorgalmazza, a megállapodás során azonban nehezítő körülmény lehet a Paks számára, hogy kontraktusának utolsó hat hónapjában az esetleges kérők sikeres egyeztetés esetén már előszerződést köthetnek vele.

A portál szerint ilyen a hatodik helyen álló Kisvárda is, amely igen aktívan kezdte a téli átigazolási időszakot. Egy belső védő érkezését már hivatalosan is bejelentette, és állítólag volt Liverpool-játékost is megkörnyékez.

Silye 2023 nyarán igazolt Paksra. Az azóta eltelt két és fél évben 75-ször játszott a csapat színeiben, három gót és tizennégy gólpasszt jegyez. Az idei szezonban tizenegy bajnokin egyszer talált be, és öt gólt készített elő.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC