nb1.hu

Dzsudzsák Balázs elmondta, miért szólt be a közvetítő csatornának

A válogatottsági rekorder egy interjúban értékelte a DVSC őszi szezonját.

Véget ért az NB I, egyben a DVSC őszi idénye, a klub sportpodcastjének vendége pedig Dzsudzsák Balázs volt. A válogatottsági rekorder csapatkapitány az eddigi szereplést úgy összegezte: szerinte idén „minden összeállt” Debrecenben.

Dzsudzsák a beszélgetésben azt mondta, ritkán érezni ennyire egyben a csapatot. „Az öltöző, a játékstílus, az edzői stáb és még sorolhatnám” – fogalmazott. Majd hozzátette, a sikerhez nem elég a névsor, „az összhang elengedhetetlen”. Szerinte korábban is volt nagyon erős keret, mégis úgy látja, „az idei páratlan”, és jóleső érzés, hogy „ebből szerencsére nincs hiány idén”.

A csapaton belüli stabilitás kapcsán külön kiemelte Sergio Navarro vezetőedzőt t is. Dzsudzsák úgy fogalmazott, „Sergio szerepe elengedhetetlen ebben”.

A podcastban előkerült az is, hogy hétről hétre megjelennek olyan elemzések, amelyek szerint a DVSC-nek „nem kellene ilyen jól állnia” a tabellán. A csapatkapitány erre nem csak legyintett: elárulta, hogy „az M4 Sportnak is odakommenteltem a napokban viccesen”, mert bár érti, hogy sokaknak váratlan a debreceni szereplés, szerinte felesleges kívülről magyarázni azt, ami a pályán működik. Úgy fogalmazott, „foglalkozzanak csak másokkal”, ők pedig maradnak a saját útjukon, és „magunkra koncentrálunk”.

Dzsudzsák hozzátette, van benne „igazságérzet”, ezért próbál ezekbe a vitákba csak mértékkel beleállni, de szerinte a lényeg az, hogy ha jönnek továbbra is az eredmények, akkor „nincs gond az ‘elemzésekkel’ ” sem.

A beszélgetés személyesebb részében arról is beszélt, hogy jól érzi magát, és ha belemenne a részletekbe, hosszú lenne felsorolni, mi minden áll amögött, hogy most miért megy neki ennyire. Azt viszont hangsúlyozta: tavaly is bizonyította, hogy ha épp nem játszik, akkor is próbál segíteni. Számára „a klub mindennél fontosabb”. A saját változtatásairól pedig úgy fogalmazott: „Rengeteget változtattam, szerencsére megvan az eredménye.”

A végén a karácsonyi menü is szóba került. Dzsudzsák elárulta, az ünnepek alatt ő is megenged magának egy kis „bűnözést”, majd egy klasszikussal zárta: „lesz töltöttkáposzta” karácsonykor.

A DVSC félpályás góllal kikapott 1-0-ra a Kisvárdától a szezonzárón. A csapat a tabella negyedik helyén telel. A csapattal kapcsolatos legfrissebb átigazolási hírekről itt írtunk.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Puskás Akadémia FC8 5 0 3 3 15
2.ETO FC Győr8 4 3 1 6 15
3.Vasas FC8 4 2 2 6 14
4.Újpest FC8 4 2 2 4 14
5.Ferencvárosi TC7 3 3 1 3 12
6.Paksi FC8 3 2 3 -1 11
7.MTK Budapest8 2 3 3 1 9
8.Kisvárda8 2 3 3 -1 9
9.DVSC8 2 3 3 -3 9
10.Nyíregyháza8 2 2 4 -5 8
11.ZTE FC8 2 0 6 -10 6
12.Budapest Honvéd7 1 3 3 -3 6
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC