nb1.hu

Fontos hosszabbítást jelentett be a sereghajtó lila csapat

Ősszel minden mérkőzésen pályán volt.

Kuzma Hunor Álmos a Békéscsaba 1912 Előre csapatában folytatja – jelentette be az NB II-ben sereghajtó együttes hivatalos oldalán.

Saját nevelésű játékosának szerződését hosszabbította meg az NB II-es Békéscsaba. Kuzma Hunor Álmos az elmúlt félszezonban minden mérkőzésen (15 bajnoki és két kupameccs) kezdőként lépett pályára. Kuzma 2023 óta szerepel profi játékosként a Békéscsaba 1912 Előre kötelékében, összesen 59 mérkőzésen lépett eddig pályára a középhátvéd, aki alapembere lett a liláknak.

„Nagyon örülök a szerződéshosszabbításnak, ami nagy motivációt ad számomra. Szeretném meghálálni a bizalmat, hogy a nevelőegyesületemben futballozhatok, hiszen utánpótlás-játékosként az volt az álmom, hogy majd a felnőtt csapatban játszhassak. Ez valóra vált, most pedig azért dolgozom, hogy minél többször léphessek pályára. A tavaszi idényben szeretnék minél többet játszani és segíteni a csapatot abban, hogy sikeresebben zárjuk majd a szezont. Meggyőződésem, hogy a klubnál végzett következetes munka és folyamatos fejlődés teremtheti meg számomra a lehetőséget, hogy a jövőben akár magasabb szinten is kipróbáljam magam” – nyilatkozta a szerződéshosszabbítás után.

A Békéscsaba az NB II 16. – utolsó – helyén áll az őszi idényt követően.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.SOROKSÁR SC KFT.9 6 2 1 13 20
2.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.10 6 2 2 5 20
3.TISZAKÉCSKEI LC KFT.9 5 4 0 8 19
4.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.10 5 2 3 6 17
5.GYIRMÓT FC KFT.9 5 1 3 0 16
6.KBSC LABDARÚGÓ KFT.9 4 4 1 5 16
7.F.C. AJKA KFT.9 4 3 2 2 15
8.FEHÉRVÁR FC KFT.9 4 0 5 3 12
9.ST. LŐRINC KFT.9 3 2 4 -4 11
10.DIÓSGYŐR FC KFT.9 3 2 4 -5 11
11.KARCAGI SC KFT.9 2 5 2 -1 11
12.FC NAGYKANIZSA KFT.10 3 0 7 -7 9
13.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.8 2 1 5 -2 7
14.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.10 2 1 7 -9 7
15.SZEGED 2011 KFT.8 1 4 3 -2 7
16.FC CSÁKVÁR KFT.9 1 1 7 -12 4

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC