nb1.hu

Újpest: Dárdai mellé korábbi újpesti kedvenc, a kispadra pedig német vezetőedző érkezhet

Egyre tisztábban látszik, kikkel formálhatják át a lila-fehérek szakmai stábját.

Az NB1.hu már a délelőtti órákban jelezte, hogy Dárdai Pál neve egyre komolyabban felmerült az Újpestnél, és reális lehetőségként kezelik, hogy szerepet vállaljon a klub szakmai irányításában.

Az információk szerint Dárdai nem edzőként érkezne, hanem a szakmai koncepcióért felelne egy stratégiai pozícióban, a döntésben pedig szerepet játszhatott Hernádi Zsolt, az Újpest FC-t tulajdonló MOL-csoport elnök-vezérigazgatója is.

Az NB1.hu azt is jelezte, hogy a bejelentés akár már ezen a héten megtörténhet, miközben a klub hivatalosan továbbra sem reagál a sajtóértesülésekre, a Lila Sector pedig sportigazgatói szerepkörben említi Dárdait, hosszú távú szakmai építkezést felvázolva.

A Nemzeti Sport legfrissebb értesülései szerint Dárdai Pál nem költözik haza végleg Németországból, így segítőként az Újpest egykori játékosa, Egressy Gábor kerülhet mellé, a tervek között pedig egy német vezetőedző szerződtetése is szerepel, bár magyar jelöltről is lehet hallani, miközben Dárdai pontos szerepköre továbbra sem végleges.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC