nb1.hu

Három játékos is távozik a bajnokesélyes csapattól

Több kihívója is lesz az éllovasnak.

Az NB III Délnyugati csoportjában a Nagykanizsa telel az első helyen. Ez abból a szempontból nem meglepő, hogy a csapat az előző idényben is az élen végzett, de a bajnoki cím után a Karcag elleni osztályozón alulmaradt, így maradt a harmadosztályban.

Gabala Krisztián a zaol.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy a tavaszi idényben Őri Krisztofer, Őri Bálint és Cserkuti-Németh Olivér sem a nagykanizsai gárdát fogja erősíteni. A vezetőedző az átigazolási tervekre is kitért.

„A tengelybe szeretnénk igazolni, támadót és belső védőt is, továbbá szeretnénk meghatározó fiatalt, fiatalokat is csapatunkban látni. Az ősszel saját nevelésű játékosunk, Baglady Kornél játszott a legtöbbet a fiatal szabálynak megfelelően, aki ráadásul 2008-as születésű. Jó teljesítményt nyújtott, viszont egyedül volt, és ezen szeretnénk most enyhíteni” – világított rá Gabala.

A Nagykanizsa az első hely ellenére sem dőlhet hátra, hiszen a második Kaposvár három, míg a harmadik Majos és a negyedik PMFC is négy pontra van tőle.

„Nyilván nem lesz sétagalopp a tavasz sem, a Kaposvár és a PMFC még nem adta fel, de említhetném a Dunaújvárost, vagy a Majosi SE-t is, hiszen akár e gárdák is beszállhatnak még ebbe a harcba. Tulajdonképpen annak örülnék, ha minél több esélyes lenne a bajnoki címre. Akkor még több körbeverésre lenne esély, ami a mi malmunkra hajtaná a vizet” – mondta Gabala Krisztián.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC