nb1.hu

Újpest: Dárdai Pál érkezhet

Már ezen a héten lehet hivatalos bejelentés.

Az Újpest ugyan az előző fordulóban nyert az MTK otthonában, ennek ellenére a lila-fehér csapat nem remekel az őszi idényben, hiszen az NB I tabelláján csupán a 9. helyen áll. A szurkolók által remélt felemelkedésből a jelek szerint Dárdai Pál is kiveheti a részét.

A csakfoci.hu úgy tudja, hogy az újpestiek a szakmai stábot Dárdai Pállal erősíthetik meg. A portál szerint a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a klub szakmai koncepciójáért felel majd. Dárdait az utóbbi időben többször összeboronálták az Újpesttel, a 49 éves szakember pedig úgy érzi, hogy elérkezett az ideje annak, hogy belevágjon ebbe a munkába. Dárdai döntésében Hernádi Zsolt is szerepet játszott, hiszen az Újpest FC-t birtokló MOL-csoport elnök-vezérigazgatója győzhette meg a Hertha egykori trénerét.

Állítólag az újpestiek már ezen a héten bejelenthetik Dárdai érkezését. A csakfoci.hu megkereste az újpestieket, akik jelezték, hogy sajtóhírekre továbbra sem akarnak reagálni.

Egyébként a Lila Sector nevű Facebook-oldal is arról számolt be, hogy Dárdai Pál lesz az Újpest sportigazgatója.

„Dárdai érkezése komoly üzenet: szakmai munka, hosszú távú koncepció és következetes építkezés jön Újpesten. Az átigazolási politika, az edzői struktúra és az utánpótlás fejlesztése is új irányt vehet” – olvasható a posztban.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Puskás Akadémia FC9 6 0 3 4 18
2.ETO FC Győr10 5 3 2 6 18
3.Vasas FC10 4 3 3 5 15
4.Újpest FC9 4 3 2 4 15
5.Paksi FC10 4 2 4 1 14
6.Ferencvárosi TC8 3 4 1 3 13
7.MTK Budapest10 3 3 4 -1 12
8.Kisvárda9 2 4 3 -1 10
9.Budapest Honvéd9 2 4 3 -2 10
10.DVSC9 2 4 3 -3 10
11.ZTE FC9 3 0 6 -6 9
12.Nyíregyháza10 2 2 6 -10 8

Frissítés: 16 52

A legújabb hírek szerint korábbi újpesti közönségkedvenc és német vezetőedző is Újpestre tart. Részletek itt.

Frissítés 15.34

Holland védővel bővülhet az Újpest kerete, további részletek ebben a cikkben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC