nb1.hu

Győztes gólt lőtt Ferencvárosban, mégsem volt elégedett magával a DVSC támadója

Korai csere volt, de úgy érzi, nem szállt be jól a meccsbe.

Három megnyert mérkőzés után újra botlott az NB I-ben a Ferencváros. A DVSC 1–0-ra nyert a Groupama Arénában rendezett találkozón, amely után a győztes gólt szerző Bárány Donátot kérdezték az újságírók.

„Hirtelen jött, hogy be kellett szállnom, eredetileg a második félidőben cseréltek volna be. Gyorsan kellett összekapnom magam, ahogy beszálltam, eleinte nem jöttek a jó döntések. De szerencsére nagyon jó volt a csapatösszhang, úgy védekeztünk, ahogy nagyon ritkán. Végig mögöttem volt a csapat, így jött a gól is” – mondta Bárány, aki találata ellenére kritikus volt saját teljesítményével szemben.

A támadó elmondta, százszázalékos állapotban van, így korábbi sérülésének nincs köze ahhoz, hogy ezúttal Szuhodovszki Soma kezdett helyette. A korábbi kecskeméti középpályást azonban már a mérkőzés elején le kellett cserélni.

Noha a Ferencváros korábban is többször megszenvedett már a mélyen védekező csapatok ellen a magyar bajnokságban, ezúttal más volt a helyzet. Szembetűnő volt, hogy a DVSC amikor csak lehet, arra törekszik, hogy minél magasabban húzza meg a védelem vonalát.

„A Fradi ellen nekünk akkor szokott jól menni, ha felvállaljuk a kockázatot, és belemegyünk egy ki-ki meccsbe. Ha visszaállunk, úgy nagyon nehéz, a legutóbbi meccsen is szétjátszottak minket” – mondta Bárány a kívülről vakmerőnek tűnő, de szerinte „csak” logikus felfogásról.

Győzelmével a Loki pontszámban beérte a Ferencvárost, és fellépett a dobogóra is. A hét bajnoki gólnál járó csatár azonban ennek ellenére azt mondja, nincs titok a tavaly még a kiesés ellen küzdő együttes idei teljesítményét illetően.

„Nincs titok, nagyon jó a hangulat, jól érezzük magunkat, miközben folyik a kőkemény munka. Jönnek az eredmények, benne vagyunk egy jó flowban, és ezt nem szabad elengedni” – fogalmazott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC