Olaszországban bizonyíthat Kemenes Szabolcs együttese.
Az U19-es válogatott nemrég hihetetlen módon jutott az Eb-selejtező elitkörébe. Köztudott, hogy a mieink a kevesebb sárga lapjuk miatt előzték meg Bulgáriát, így Franciaország mögött a második helyen zártak a csoportban.
A szerdai sorsoláson eldőlt, hogy Kemenes Szabolcs együttese a házigazda Olaszország mellett Törökországgal és Szlovákiával találkozik márciusban az elitkörben. A négyesből csak az első jut ki a kontinensviadalra.
Az MLSZ közleményéből kiderül, hogy az U18-as nemzeti együttesnek az A ligában Franciaország, Svájc és Wales lesz az ellenfele. A meccseket Svájcban rendezik meg. Az első három pozícióban záró gárda marad az A ligában, míg az utolsó a B-be esik ki. Ennek a korosztálynak csak 2027-ben rendeznek U19-es Európa-bajnokságot, addig összesen három selejtezőtorna vár a csapatokra (2026 tavaszán és őszén, majd 2027 tavaszán). Ez azt jelenti, hogy a Svájcban sorra kerülő négyes torna még nem dönt arról, hogy a mieink egy évvel később harcolhatnak-e az Eb-kijutásért.
Az U16-os korosztály jövő ősszel kezdi meg az U17-es Eb-selejtező sorozatot, ellenfelei Törökország, Észak-Macedónia és San Marino lesznek. Az összecsapásoknak a tervek szerint novemberben Törökország ad otthont. A szövetség jelzi, hogy az első két helyezett az A ligában folytatja majd az Eb-selejtezős szereplését (és esélye lesz az U17-es Eb-szereplés kiharcolására), míg a harmadik és a negyedik a B ligában küzd tovább a sorozatban, de az U17-es Eb-re nem juthat ki.
Az U17-es válogatott idén csak harmadik lett a csoportjában, így a jövő évi Eb-n nem indulhat. Ennek ellenére a játékosoknak az új rendszerű Eb-selejtező sorozatban nem ér véget az Eb-selejtezős szereplés, ugyanis tavasszal ismét pályára lépnek, méghozzá a B ligában, ahol az lehet a céljuk, hogy 2027 tavaszára felkerüljenek az A ligába. A mieink tavasszal az Eb-selejtező sorozat B ligájában Luxemburg, Örményország és Liechtenstein társaságában szerepelnek majd.












