nb1.hu

A Kisvárda már be is jelentette az első téli erősítést

Kínából jön a védő.

Ugyan még két bajnoki is vár a kisvárdaiakra ebben az évben, ennek ellenére a tabella 6. helyén álló klub már meg is nevezte az első téli érkezőjét.

A csapat közleményéből kiderül, hogy Nikola Radmanovac személyében 28 éves belső védővel bővül a keret. Radmanovac hazája mellett Oroszországban is játszott, míg az előző két évben Kínában szerepelt.

„Először is köszönöm szépen a kedves fogadtatást. Futballoztam a szerb, az orosz és legutóbb a kínai szuperligában is, úgyhogy kellő tapasztalattal rendelkezem, bízom benne, hogy azokat segítségül hívhatom az új csapatomnál.

Az új klubom eredményeit már egy ideje figyelem, tudom róla, hogy a magyar élvonal meghatározó szereplője évek óta, és a nemzetközi porondra is kilépett egyszer. Nagy álmom, hogy ez velem is sikerülhessen.

Tiszteletreméltó a klub közelmúltjának történelme, örülök neki, hogy ilyen remek csapathoz kerülhettem. Az itt játszó délszláv játékosokat személyesen nem ismerem, a nevüket persze igen, bizonyára segítik majd a beilleszkedésemet, amitől egyébként sem tartok. A belső védő posztokon vagyok elsősorban bevethető, a háromvédős rendszert jobban kedvelem, de a négyhátvédes szisztémában is feltalálom magam” – mondta a labdarúgó, aki szabadon igazolhatóként szerződött Várdára.

A bejelentés szerint Radmanovac a téli felkészülést már új csapatával kezdi el.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC