nb1.hu

Három hónap alatt, műtét nélkül jött vissza lábközépcsonttöréséből a Paks támadója

Felmerült az is, hogy kés alá fekszik, ezt azonban sikerült elkerülni.

Három hónap után tért vissza a pályára a hétvégén Szendrei Ákos, aki lábközépcsonttörése után megúszta a műtétet. A Paks támadója a 82. percben, Tóth Barna helyén szállt be az MTK elleni, 3–1-re megnyert bajnokin. 

Szendrei idénye remekül indult. A szezon elején hat NB I-es bajnokiból legalább négyszer egy félidőt játszott, ezalatt szerzett egy gólt, adott egy gólpasszt, valamint kiharcolt tizenegyest is. Szeptember elején, a harmadosztályú csapat mérkőzésén, a Dombóvár ellen azonban lábközépcsonttörést szenvedett. 

Az MTK elleni pályára lépése így három hónapos rehabilitáció eredményeként történhetett meg, amely a játékos szerint nyugodtan zajlott. „Nagyon örülök, hogy vissza tudtam térni a pályára, és úgy gondolom, a sérülés súlyosságához képest időben sikerült. A rehabilitációm remekül haladt. Érzem, hogy van bennem erő és lendület, most már csak a ritmust kell visszanyernem. Szerencsére játék közben is teljesen fájdalommentes vagyok” – mondta a Paks honlapjának.

Szendrei elárulta, hogy felmerült az is, hogy kés alá fekszik a teljes gyógyulás érdekében, erre végül azonban nem volt szükség. „Volt bennem bizonytalanság, hiszen műtétet is javasoltak, de hála Istennek találtak más megoldást, és mint kiderült, működött is: fájdalommentesen tértem vissza. Végig arra készültem, hogy amint játszhatok, újra segíteni tudjak a csapatnak” – fogalmazott.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC