Hosszú ideje nyeretlen a csapat a bajnokságban.
A Csorna a 8. helyen telel a Győr-Moson-Sopron vármegyei élvonalban. A csapat a tavaszi idénynek Bojan Lazics személyében új vezetőedzővel vág neki.
A csornai bejelentésből kiderül, hogy a felnőttcsapat mellett az U19-es együttesnél is Lazics irányítja majd a szakmai munkát. Abból a szempontból nem meglepő az edzőváltás, hogy a Csorna legutóbb szeptember 27-én nyert a megye I-ben.
Lazics játékosként kupagyőzelmet ünnepelhetett a Sopronnal 2005-ben, később pedig a Ferencvárosban is futballozott.












