Szeretne visszatérni a válogatottba.
Többek között Schön Szabolcs góljával nyert simán az Újpest otthonában az ETO szombat délután. A 3–0-s győzelem után a Bolton kölcsönjátékosa is nyilatkozott az M4 Sportnak. Az értékelés során gólja felidézése után Marco Rossinak is üzent.
„Szépen ki volt játszva az akció, csiki-csuki szituáció volt. Bumba hatalmas passzt adott. Egy gól azonban minimum bennem maradt, pedig külön gyakoroljuk a kapussal szembeni ziccereket edzésen. A csapatösszhang kiváló, a hangulat pozitív, a mester nagyon összeszedte ezt a csapatot” – mondta idei első góljáról.
„Olyan srác vagyok, aki nagyon hamar be tud illeszkedni, nyitott vagyok mindenki felé. Ha lövök még néhány gólt, akkor a Mister ismét fel fog rám figyelni, és a válogatottban találhatom magamat” – tette hozzá.
Schön korábban kilenc alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, Marco Rossi támadóként és szárnyvédőként is bevetette. A szélső 2024 nyarán igazolt Fehérvárról az angol harmadosztályú Boltonba, ahol sokáig alapember volt, ám egy edzőváltás a kispadra száműzte. Előbb kis híján Csongvai Áron csapattársa lett Svédországban, majd végül az ETO kölcsönjátékosa lett. A győriek színeiben eddig egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett.












