A Fradi elleni remény után Debrecenben összeomlott az Újpest, kitört a felháborodás.
Hiába adott okot bizakodásra az előző fordulóban mutatott szervezett, harcos játék és az 1–1-es döntetlen a Ferencváros ellen, az Újpest vasárnap súlyos, 5–2-es vereséget szenvedett Debrecenben. A találkozón már a 28. percben 3–0-ra vezettek a hazaiak, ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés.
A bajnokság előtt még a dobogó elérése volt a cél, ám tizenegy forduló után – vagyis a szezon harmadánál – az Újpest már csak a 11., kieső helyen áll. A debreceni vereség után Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője értékelte a történteket.
Elmondta, hogy a találkozó elején minden a legrosszabb forgatókönyv szerint alakult: a Debrecen gyorsan kétgólos előnybe került, a csapata pedig rosszul reagált a helyzetre. Túlságosan kinyíltak, sok hibát vétettek, és ezzel még inkább megkönnyítették az ellenfél dolgát.
A szünetben próbálta felrázni játékosait, és a második félidő elején valóban valamivel jobban futballoztak, helyzetekig is eljutottak, de ahelyett, hogy szépítettek volna, újabb gólokat kaptak, így az eredmény már nem változott érdemben.
A szakvezető szerint a legkönnyebb lenne azzal elintézni a történteket, hogy egyszerűen rossz napot fogtak ki, de ezzel nem mennének semmire.
Pedig – ez talán szimbolikus – ugyanaz a tizenegy játékos lépett pályára kezdőként, mint a Ferencváros ellen. A legkönnyebb lenne azt mondani, rossz napunk volt, menjünk tovább, de ez nem mutat a problémák mélyére. Most őszintén le kell ülnünk, és a négy fal között megbeszélni mindent.” – mondta Krznar.
A Lila Sector szurkolói Facebook-oldal sem hagyta szó nélkül az újabb vereséget. Az oldal adminjai megalázónak nevezték, ahogyan a vezetőedző bánt Horváth Kristoferrel, akit 3–0-s DVSC-vezetésnél, a 33. percben cserélt le Giorgi Beridzére. A történtek miatt a kommentelők egy része Krznar távozását követelte.
Az Újpest a következő fordulóban Diósgyőrben lép pályára, majd az ETO-t fogadja, végül a listavezető Pakshoz látogat.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | Puskás Akadémia FC | 8 | 5 | 0 | 3 | 3 | 15 |
| 2. | ETO FC Győr | 8 | 4 | 3 | 1 | 6 | 15 |
| 3. | Vasas FC | 8 | 4 | 2 | 2 | 6 | 14 |
| 4. | Újpest FC | 8 | 4 | 2 | 2 | 4 | 14 |
| 5. | Ferencvárosi TC | 7 | 3 | 3 | 1 | 3 | 12 |
| 6. | Paksi FC | 8 | 3 | 2 | 3 | -1 | 11 |
| 7. | MTK Budapest | 8 | 2 | 3 | 3 | 1 | 9 |
| 8. | Kisvárda | 8 | 2 | 3 | 3 | -1 | 9 |
| 9. | DVSC | 8 | 2 | 3 | 3 | -3 | 9 |
| 10. | Nyíregyháza | 8 | 2 | 2 | 4 | -5 | 8 |
| 11. | ZTE FC | 8 | 2 | 0 | 6 | -10 | 6 |
| 12. | Budapest Honvéd | 7 | 1 | 3 | 3 | -3 | 6 |














