nb1.hu

Bognár kiegyezne az ilyen vereségekkel, Szabó meccsterve 10 perc után borult

Bognár György el tudná azt képzelni, hogy minden tizenegyedik meccsen szenvednek vereséget a bajnokságban.

A Paks elvesztette veretlenségét a bajnokságban, a 11. fordulóban a Diósgyőr otthonában kaptak ki 2-1-re. Az est másik mérkőzésén a Kazincbarcika idegenben nyert a Nyíregyháza ellen.

A DVTK-Paks találkozót követően mindkét vezetőedző értékelt. Bognár György szerint az első félidőben fölényben voltak, rengeteg nagy helyzetet alakítottak ki. A vereség ellenére pozitív maradt a paksi tréner, beleegyezne, ha minden 11. meccsen kapnának ki.

„Az első félidőben döntő fölényben voltunk, és nem egy, hanem rengeteg nagy helyzetet kialakítottunk, amiket nem sikerült értékesíteni. Nem éreztem a Diósgyőrön a gólt a mai meccsen, nem volt ebben nagy átütőerő, de sajnos a miénkben sem. Ha minden 11. meccsen kapunk ki, abba beleegyeznék. Két belső csatárral játszottunk, de momentum nélkül, ez jobban izgat, minthogy hányadik meccsem volt ez. Nem kell lógatni az orrunkat, remélem, tudjuk tartani ezt a szintet még egy-két évig. Gratulálok a DVTK-nak” – fogalmazott Bognár György.

Vladimir Radenkovics elmondta, hogy érezték a klub támogatását a héten. Kiemelte a bravúros védéseket bemutató Karlo Senticet, illetve kapusedzőjét, Tuska Jánost is. Nagy változás volt, hogy most a lecsorgókra, a második labdákra is jól reagált a DVTK.

„Ennek a mérkőzésnek az volt a kulcsa, hogy egész héten éreztük a klub támogatását a hátunk mögött. Az új ügyvezető, a sportigazgató és a DVTK minden dolgozója velünk volt. Emellett a játékosok is rendesen dolgoztak az edzéseken, nagy nyomás volt rajtuk. Eddig hiányoztak a pontok, most ezen a meccsen szerencsére sikerült gyűjteni belőlük. Sentic jó formában van, kiválóan dolgozik, komoly céljai vannak a karrierjében, de Tuska János kapusedzőt is meg kell említenem, aki kiváló munkát végez vele. De nemcsak a kapust szeretném kiemelni, a teljes csapatnak jár a gratuláció. Az elmúlt hetekben a lecsorgókra, második labdákra nem jól reagáltunk, most ez is működött, például az első gólunknál, s a védekezésünk is rendben volt” – értékelt Vladimir Radenkovics.

A Kazincbarcika idegenben verte 1-0-ra a Szparit. Az újonc ezzel a sikerrel elmozdult a kiesőzónából, ráadásul az Újpestet is megelőzték átmenetileg. A Nyíregyháza viszont visszacsúszott a 11. helyre. Szabó István szerint a meccsterve 10 percig ült, ekkor kiállították Varga Kevint.

„Volt egy meccstervünk, melyen 10 perc után változtatnunk kellett. A szünet után egy védelmi hibát elkövettünk, melyből vezetést szerzett ellenfelünk. A hátrány után mindent megtettünk az egyenlítésért, egy-egy jobb döntéssel talán ez sikerülhetett volna. Úgy érzem a döntetlenre rászolgáltunk volna.”

Kuttor Attilának a győzelem ellenére maradt hiányérzete, de első idegenbeli győzelmét szerezte csapata.

Egy küzdelmes mérkőzésen első idegenbeli győzelmünket arattuk. A gól után szerettük volna megtartani előnyünket, a Nyíregyháza mindent egy lapra feltéve támadott. Hiányérzetem azért van, mert az átmenetekből korábban lezárhattuk volna a mérkőzést.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC