Megint gálázott a nemzeti együttesünk.
A női U19-es magyar válogatott pár napja Litvániát verte 5-0-ra az Eb-selejtezőben. Nemzeti együttesünk pénteken még simábban nyert.
Az MLSZ X-en megosztott bejegyzéséből kiderül, hogy a magyar válogatott a Moldova elleni összecsapást 7-0-s diadallal abszolválta. A szünetben 4-0 volt az eredmény, az első játékrészben Gégény Petra duplázott, mellette Turi Bori és Gágyor Zille talált be. A második félidőben Pethe Olivia és Vincze Borbála is eredményes volt, utóbbi labdarúgó két gólt lőtt.
„Pontosan azt kaptuk az ellenféltől, amire számítottunk: nem törekedtek igazán a játék felépítésére, nem akartak futballozni. A lányok viszont mindent megtettek, amit kértünk tőlük, hatalmasat küzdöttek. Ennek ellenére nem volt könnyű ellenük játszani, hiszen szinte végig a kapujuk elé tömörültek, így nehéz volt feltörni a védelmüket – de hétszer ez is sikerült” – mondta az mlsz.hu-nak Gajdóczi Tibor szövetségi edző.
A magyar válogatott október 27-én a csoport legerősebb tagja, Csehország ellen zárja Eb-selejtezősorozatát Chomutovban.
Magyarország-Moldova 7-0 (4-0)
Magyarország: Balogh Zselyke – Máté Nóra (Bozsik Linett, 46.), Nyul Petra, Jákri Dóra, Gágyor Zille – Victoria Vinals – Vincze Borbála, Brekovszki Julianna (Borzák Lilien, 62.), Szarvas Sára (Sági Panna, 62.), Gégény Petra (Bánfi Gréta, 46.) – Turi Bori (Pethe Olivia, 46.)












