Valószínűleg magyar tréner érkezik.
Nem kellett sokat várni a szezon első NB I-es edzőváltására: kedden a Kisvárda a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy a Diósgyőr elleni bajnokin már nem Gerliczki Máté irányítja az élvonalban jelenleg 7. helyen álló gárdát.
A várdai közleményből kiderült, hogy a hétvégi meccsre az eddigi szakmai stáb, vagyis Igor Bogdanovics, Dajka László, Sandro Tomic, Bodnár László és Szabó Mihály készíti fel a Kisvárdát Révész Attila útmutatásával.
A Kisvárda sportigazgatója az M1 aktuális csatorna érdeklődésére elmondta, várhatóan magyar vezetőedzőt neveznek ki. Révész Attila hozzátette, hogy eddig négy szakember neve vetődött fel, és azért nem gondolkodnak külföldiben, mert most már a keret nagy részét magyarok alkotják, így ez tűnik logikusnak.
Gerliczki a munkáját a várdai akadémián folytatja.
FRISSÍTÉS:
A Nemzeti Sport szerint Pintér Attila, Bódog Tamás, Márton Gábor és Pető Tamás is esélyes lehet arra, hogy átvegye a Várda irányítását.