A magyar utánpótlás-válogatott labdarúgó egy egyre elterjedtebb platform segítségével került Felcsútra.
A magyar U21-es válogatott Okeke Michael az ősz első napjaiban igazolt a Manchester City utánpótlásából Felcsútra. Mint megtudtunk, az angolok egy egyre szokványosabb, ám a nagyközönség számára kevésbé ismerős módon jeleztek a játékosról a Puskás Akadémiának.
A mesterséges intelligenciát és számos adatot használva egyfajta átigazolási platformként működő TransferRoomon keresztül, amelyről tavaly már bővebben írtunk. A cég most konferenciát tartott Budapesten, amelyen az NB1.hu is ott volt. Itt kérdeztük Okeke átigazolásáról Nagy Gábort, a Puskás vezető játékosmegfigyelőjét.
„Okeke rajta volt a gyorslistánkon, ami arra jó, hogy ha egy játékos elérhetővé válik, akkor azonnal kapunk erről egy értesítést. Ilyenkor a klubok közvetlenül is felkereshetik egymást, ebben a konkrét esetben is ez történt. A City az átigazolási ablak utolsó napjaiban felajánlotta nekünk a játékost. Innentől már gyorsan mentek a dolgok, könnyen sikerült megállapodni” – mondta Nagy.
Nem az első, és talán nem is az utolsó
A Puskás szakembere hozzátette: természetesen a magyar futball számára már korábban is ismert Okeke játékát régóta figyelemmel követték, az U21-es válogatottban pedig többször a helyszínen is megnézték őt. Elárulta azt is, hogy nem ez volt az első olyan átigazolás, amelyet a TransferRoom rendszere könnyített meg a Puskásnak.
„A korábbiak közül Jonathan Levi példáját tudnám említeni. A scoutjaink felfigyeltek rá, így a TransferRoomban is utánanéztünk. Akkor azonban a neve mellett szereplő potenciális ár olyan magas volt, hogy gyakorlatilag tárgyalásokat kezdeni is értelmetlen lett volna. Aztán egyszer csak fordulat állt be, kaptunk egy értesítést arról, hogy klubja valamiért jóval ezalatt sz összeg alatt elengedné. Ekkor lendültünk akcióba, és végül sikerült is őt leigazolnunk” – idézte fel.
Nagy Gábor a konkrét összeget nem árulta el, de a Transfermarkt adatai szerint az akkor két és fél millió eurót érő svédet 600 ezer euróért vették meg, vagyis a portál becslései szerint is nagy üzletet kötött a Puskás. Levi egyébként két és fél éves ottléte alatt végig húzóember volt, a felcsútiak egyedül azt sajnálhatják vele kapcsolatban, hogy szerződése lejártával ingyen ment a Ferencvárosba.
Nagy Gábortól megkérdeztük azt is, hogy a TransferRoomot fordított irányban, vagyis eladásra is használja majd a klub – lehetőség szerint fiatal magyarok külföldre értékesítésénél.
„Szerintem igen, hiszen ahogy mondtam, a klubok is ajánlhatnak egymásnak játékosokat. Látjuk, hogy melyik klub milyen posztra, milyen kritériumok mentén keres játékost, beleértve azt is, hogy milyen összeget szánnának rá. Ha megfelelő érdeklődőt látunk, mi is felajánlhatjuk a mi játékosainkat. Nem szeretnék név szerint kiemelni senkit, de több olyan fiatalt is látok a Puskásnál, aki hamarosan kelendő lehet” – fogalmazott a Puskás vezető játékosmegfigyelője.