Németh András két és fél éves hiátust zárt le a Paks elleni meccsen.
A Paks 3-2-re legyőzte szombaton a Puskás Akadémia együttesét az NB I 8. fordulójában. A paksiak drámai fordítást hajtottak végre a hajrában, amivel bezsebelték a három pontot.
A találkozó egyik érdekessége volt, hogy a felcsútiaknál betalált Németh András, aki 959 napot követően volt eredményes tétmeccsen aktuális klubjában. A négyszeres válogatott labdarúgóval a Csakfoci készített interjút még a mérkőzést megelőzően. Németh többek között beszélt a hosszú gólcsendről, a kritikákról, a Puskás Akadémiába való szerződéséről, a céljairól, illetve a válogatottról is.
Meg nem adott gólok, és görcsösség
„Abban a pillanatban nagyon bosszantó volt, egy-két nappal utána azért már túlteszi magát rajta az ember, én legalábbis hamar átlendülök az ilyeneken…Engem nem igazán tesz ez görcsössé, ahogy már említettem, arra törekszem, hogy minden mérkőzésen gólt szerezzek. Ilyenkor egyszerűen tovább kell dolgozni és pozitívan hozzáállni a dolgokhoz.”
Ajánlatok és a Puskás Akadémiába való szerződés
„A Hamburgnál már nem számoltak velem, úgyhogy így is úgy is távoznom kellett onnan. Külföldről pedig a hírekkel ellentétben nem volt semmi konkrét megkeresés. A Puskás Akadémia érdeklődése viszont már az előző szezon vége előtt nagyon konkrét volt, nekem pedig imponált, hogy a csapat folyamatosan harcban van a dobogóért és a nemzetközi kupában indul, ráadásul támadófocit is játszik.”
Németh céljai, válogatott meghívó, vb-szereplés
„Őszintén szólva, nem igazán (lát esélyt a visszatérésre – a szerk.). Nekem most tényleg az a célom, hogy hétről-hétre egyre jobban játsszak és hosszabb szakaszban bizonyítsak a klubcsapatomban, mielőtt újra ott lehetek a válogatottban, vagy úgy érzem, hogy megérdemlem, hogy ott legyek…Nem lesz könnyű az biztos, de van olyan erős a csapatunk, hogy kiharcoljuk a pótselejtezőt. Mondanom sem kell, gyönyörű lenne a világbajnokságon látni a magyar válogatottat.”