nb1.hu

Szoboszlai nem először játszott jobbhátvédként, Pécsi debütált a Liverpoolban

Mindhárom magyar játékos pályára lépett a Liverpool mai felkészülési mérkőzésén.

A Kirkbyben található AXA edzőközpontban játszott zártkapus mérkőzést a Liverpool a Stoke City ellen és nyert 5–0-ra.

Szoboszlai Dominik kezdőként lépett pályára a találkozón és Darwin Núnez második találatánál ő adta a gólpasszt egy beadást követően. De nem csak emiatt volt érdekes Szoboszlai játéka: az Angliában élő magyar újságíró, Bocsák Bence arra hívta fel a figyelmet az X-en, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya nem megszokott módon, jobbhátvédként kapott lehetőséget a mérkőzésen. Bocsák kiemeli, hogy nem ez volt az első ilyen eset Szoboszlai pályafutása során, hiszen korábban, még a RB Leipzig színeiben, a Német Kupában jobbhátvédként kezdett. A mérkőzést követően akkori csapattársa, Benjamin Henrichs viccesen Dani Alveshez hasonlította.

Kerkez Milos és Pécsi Ármin is lehetőséget kapott a mérkőzésen csereként, utóbbi most mutatkozott be a Liverpoolban. A 60. percben Mamardashvilit váltó Pécsi nem kapott gólt, így kapott gól nélküli mérkőzésen debütált a vörösök mezében.

A Liverpool az angliai meccsek után Ázsia felé veszi az irányt, elsőként Hongkongba, ahol az AC Milan lesz a soros ellenfél szombaton. A Pool mindhárom magyarja tagja az angol bajnoki címvédő 29-es keretének.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC