A stábtagokra is fény derült.
Nem történt meglepetés: Nuno Campos lett a ZTE új vezetőedzője. Az egerszegi közlemény kiemeli, hogy az 50 éves portugál szakember több mint húszéves szakmai rutint tudhat maga mögött a nemzetközi labdarúgás elit szintjén.
A kommüniké kiemeli, hogy Campos olyan olyan játékosokkal is foglalkozott, akik később Európa élklubjaiban folytatták karrierjüket – közéjük tartozik Fernando, aki a Manchester Cityhez, valamint Fred, aki épp a Manchester Unitedhez csatlakozott.
Az egerszegi tréner egykoron asszisztensedzőként ukrán bajnok, továbbá háromszoros kupagyőztes lett a Shakhtar Donetsk csapatával. Az SC Braga együttesével Portugál Kupát nyert, míg az FC Portónál töltött ideje alatt Paulo Fonseca stábjában a Portugál Szuperkupát hódította el.
Andrés Jonet, a ZTE sportért felelős elnök így nyilatkozott a klubhonlapnak a mesterről:
„Már az első beszélgetések során világossá vált, hogy az filozófiája szorosan illeszkedik ahhoz az irányvonalhoz, amit a ZTE-nél szeretnénk kiépíteni. Ez nem csupán taktikáról vagy gyors eredményekről szól – sokkal inkább egy közös hitről, arról, hogyan kell futballozni, miként kell fejleszteni a játékosokat, és hogyan érhető el a siker. Több bajnokságban és kultúrában szerzett tapasztalata arról is árulkodik, hogy képes egységet teremteni sokszínű öltözőkben, hatékonyan kommunikál különböző háttérrel rendelkező játékosokkal, és olyan közeget alakít ki, ahol a fiatal tehetségek fejlődhetnek. Korábbi szerepeiben nemcsak fejlesztette a fiatal játékosokat, hanem fel is gyorsította a fejlődésüket, miközben versenyképes maradt a csapata. Ez a fajta egyensúly ritka. Pontosan erre van szükségünk: egy olyan edzőre, aki átlátja az egész projektet és képes meccseket nyerni, miközben a klub tehetségeit is magasabb szintre emeli. Végül pedig az is sokat nyomott a latban, hogy őszintén lelkesedett a projektünk iránt. Elsődleges célunk, hogy fiatal tehetségeink akár magyarok, akár külföldi játékosok, fejlődjenek és kiteljesedjenek az irányítása alatt. Szeretnénk egy kiegyensúlyozott keretet felépíteni, amely dinamikus és versenyképes csapattá válhat. Ugyanakkor legalább ilyen fontos számunkra a klubkultúra: egy olyan öltözői közeg, ahol az éhség a sikerre, a profizmus és az egység mozgatja az egész csapatot. Ez nem csupán az eredményekről szól – hanem arról, hogy olyan stabil alapokat tegyünk le, amelyek tartósan biztosítják a ZTE fejlődését.”
Íme Campos eddigi útja:
2015–2016 – SC Braga (POR) – Asszisztensedző
2016–2019 – Shakhtar Donetsk (UKR) – Asszisztensedző
2019–2021 – AS Roma (ITA) – Asszisztensedző
2021 – CD Santa Clara (POR) – Vezetőedző
2022 – CD Tondela (POR) – Vezetőedző
2023–2025 – Deportivo Toluca (MEX) – Asszisztensedző
2025 – CR Flamengo U20 (BRA) – Vezetőedző
Az egerszegi klubhonlap arról is beszámolt, hogy kialakult Campos stábja is: Gonçalo Gil da Silva Cruz másoedzőként, João Pedro Pereira Machado Bagão asszisztensedzőként, Safet Jahič kapusedzőként, Brian van der Steen erőnléti edzőként dolgozik majd a klubnál.
Érdekesség, hogy Jahic korábban 55 tétmeccsen őrizte a ZTE kapuját, míg van der Steen a 2024/25-ös szezon végén elköszönt az egerszegiektől, ám most fordulat jött az ügyében.
„Először is, nehéz döntés volt kimondani, hogy el akarok menni. Ez leginkább a magánéleti helyzetem miatt volt, szerettem volna egy másik várost is felfedezni. A klub többször is megkérdezte, hogy lehetséges-e, hogy meggondolom magam és miután átgondoltam a helyzetemet, és hallottam a klub, valamint az új stáb terveit, nagyon izgatott lettem. Úgy gondolom, még mindig sok fejlődési lehetőség van a ZTE-ben, sok a tennivaló, de szeretnék segíteni elérni kitűzött célokat. Még nem végeztem itt, és alig várom, hogy újra elkezdhessük a közös munkát!” – mondta van der Steen a ztefc.hu-nak.