Három volt csapatáról is megkérdeztük, mert egyébként sportigazgató is.
Csábi József neve megkerülhetetlen a magyar futball elmúlt évtizedeiben. Tízszeres válogatott, háromszoros bajnok, egyszeres kupagyőztes. Legtöbbet a Honvédban játszott, később edzőként is dolgozott a klubnál, majd az előző kiírás NB II-es csapatai közül a Vasasnál és Kazincbarcikánál is. Az interjúban nem udvariaskodik – racionálisan, őszintén válaszol mindenre.
Miért?
A legutóbbi általános közismert hír veled kapcsolatban az volt, hogy nem folytatod a munkádat a BVSC-nél. Mi történt, mi tudható, miért nem maradtál?
Nehéz erre bármit is mondani… A szerződésemben volt még egy plusz év, de a BVSC 2025. június 30-ig élhetett azzal a joggal, hogy nem érvényesíti a következő évet. Ezt tavaly nyáron így kötöttük meg, majd nekiláttam a munkának. Úgy érzem, hogy minden, ami akár a nyáron, akár a télen az én irányomban elvárásként vagy feladatként le lett fektetve, az mind teljesült, hál’ Istennek. Szinte nincs egy olyan pont sem, ami szerintem nem úgy alakult volna. Ennek ellenére Kisteleki úr május huszonhatodikán, az utolsó bajnoki másnapján közölte, hogy nem élnek az opciós joggal, tehát nem velem képzelik el a jövőt. Ezt nekem szerződésbeli dolgokból kifolyólag is tudomásul kellett vennem. Sajnálom a dolgot, mert szerettem volna tovább dolgozni.
Hogy ennek mi az oka? Nyilván vannak érzéseim, de bizonyítékaim nincsenek, nem is akarok ebbe nagyon belemenni. Talán egyszer szívesebben kibeszélem. Talán őt kellett volna megkérdezni. Az eredményességgel viszont szerintem nem lehetett probléma. A bajnokság előtt és még télen is az volt a cél, hogy a BVSC legalább biztosan bennmaradjon az NB II-ben.
Hogyan emlékszel vissza azokra a napokra, amikor elfogadtad a zuglóiak ajánlatát?
Amikor legelőször leültem tárgyalni velük – itt kiemelném Veres Tibor urat, aki a Wallis-csoport vezetőjeként a BVSC főtámogatója. Ő főtámogató Wallis-csoport vezetője. Egész évben hihetetlen nagy támogatást kaptam tőle. Nem anyagi, hanem más értelemben: sokszor hívott, biztatott, támogatott. Talán azért is, mert máshonnan ezt kevésbé kaptam meg. Az volt az elvárás, hogy a tavalyi év utolsó utáni pillanatához képest – amikor egy Honvéd elleni döntetlennel maradtak bent – most ne így legyen, hanem stabil középcsapat legyünk. Ne az utolsó fordulóban kelljen körmöt rágni a bennmaradásért.
Nyáron, a bajnokság rajtja előtt megegyeztünk Kisteleki István sportigazgatóval, hogy ő ismeri a keretet, a régiek közül ő döntse el, ki marad, ki megy. Utána kezdtünk igazolgatni. Az én csábításomra jött ide Pekár Laci, Székely Krisztián és Megyeri Gábor – ők nagyon komoly teljesítményt nyújtottak. Pekár nyolc gólig jutott, ez rengeteg pontot hozott. Ha ő nincs, lehet, hogy tényleg ott zártunk volna, amitől mindenki félt.
Otthon nélkül, félelmekkel
Mik voltak a legfontosabb szegmensek, aminek köszönhetően mégsem váltak valóra a félelmek?
Az őszünk nagyon jól sikerült. Megnéztem: tavaly 27 gólt rúgott még előttem a BVSC és 40-et kapott. Idén ez a mutató 31-32 lett. Stabilizáltuk a csapatot. Az ősszel jól indultunk, pedig nem sokat erősödtünk. Télen viszont nem történt semmi. Én hoztam volna két-három embert, főleg a támadószekcióba, mert kevés volt a lőtt gólunk. A keret változatlan maradt, így mentünk neki a tavasznak. Ott az eleje nem úgy sikerült, de később kiegyenesedtünk, és a kilencedik hely még a realitást is felülmúlta.
A másik, amit kiemelnék – lehet, hogy kérdezted volna –, hogy a fiatal percek alapján másodikak lettünk. Télen volt egy kérés, hogy figyeljünk erre. Négy-öt fordulóval a vége előtt már megvolt, de utána is játszattam őket, ésszerűen.
Ősszel a hazai pálya hiánya mit jelentett? Még ha városon belül is oldottátok meg, nem ugyanaz, mint ahol a hétköznapokat éli a csapat.
Nem éreztük ezt olyan jelentősnek, mert jól szerepeltünk idegenben. A BVSC-nek a hazai pálya nem olyan oroszlánbarlang. Van egy nagyon lelkes szurkolói csoport, le a kalappal előttük, de nem jelentős a létszám. A támadó futballnak számít, hogy milyen támogatást kap a közönségtől, ez hathat a játékvezetésre is. A Szőnyi úti pálya, bármennyire hazai, nem olyan erős. Játszottam ott NB I-ben, akkor más volt a helyzet. Az ősszel nem éreztük, de tavasszal – négy hazai meccsből két döntetlen –, nem is tudtuk érvényesíteni az előnyt. Hiányérzetem is volt emiatt. Ha jobban ki tudtuk volna használni, hogy visszatérhettünk, talán csodaszintre is jutunk. De talán már így is súroltuk a csoda kategóriát.
Mi volt a legfontosabb tapasztalatod? Annak tükrében kérdezem, hogy rövid volt a kispadotok, ezt mindenki látta, aki ért a labdarúgáshoz?
Nagyon sokat kellett ezen dolgoznom. Ha hatvan percig tartanak a meccsek, másodikok lettünk volna. Nem kondicionális okokból estünk vissza. Az utolsó meccs, vagy a Vasas elleni győzelmünk is jó példa erre. De az utolsó harminc percekben, amikor frissíteni kellett, a cserék minőségben visszaesést jelentettek. Ez egész évben érezhető volt. Nagyon kellett figyelni a prevencióra: hál’ Istennek nem volt sem izomsérültünk, sem komolyabb baj. Ez dicséri a stáb által előírt és elvégeztetett szakmai munkát is. Mert nem olyan tudományos hátterünk, mint a legtöbb csapatnak.
Tavaly sok sérült volt, idén alig – ez az edzésmunkának is köszönhető. Tanultam, tapasztaltam a kollégáktól is. Ha erősebb lett volna a keret, hosszabb a kispad, több pontunk lehetett volna. Ebben van némi keserűségem.
A múlt érzései
Három korábbi csapatod ellen is bizonyíthattál. A Honvéd a szerelem számodra, szülőhazád, Szolnok mellett. Dolgoztál a Vasasnál, a végül az angyalföldiek helyett feljutott Kazincbarcika alapjaid meg te fektetted le.
Kezdjük a Barcikával, hiszen te is írtál a témakörről több elemzést. Amikor odamentem, tizennyolcadik volt a húszcsapatos mezőnyben. Első félévben bent maradtunk osztályzó nélkül. Utána a nyáron saját rendszer alapján igazoltunk. 2019 óta vagyok az NB II-ben, ismertem a követelményeket és a profilokat. Nem adom ki a pontos szempontokat, de az én ötletem volt Simon Laciékkal, aki Marco Rossi stábjában is videoelemző a válogatottnál. Olyanok futballisták jöttek, mint Kárpit Bálint, Pethő Bence, később Varga Józsi, Ternován Patrik, Kotula Máté. Következő évben stabil középcsapat lettünk – tizedik hely, minimális különbség a hetediktől. Erre építettek: Lucas Bódik, Szabó Máté, Ramos érkeztek. Komoly keret lett, nem is volt meglepetés, hogy feljutottak.
Kevés sérüléssel megúszták, ez ma kulcskérdés. A legdrágább játékos a sérült játékos. Itthon, főleg NB II-ben, ebben nagy a lemaradás – a tudományos háttér gyenge.
És az a Vasas maradt hoppon, mely gárdának szintén voltál a vezetőedzője és a szurkolók többször is szerették volna, hogy visszatérj.
Régóta nem dolgoztam ott, de komoly háttérrel rendelkeznek. NB I-es klubnak tartom. Ősszel 2–1-re kikaptunk, de jó meccs volt, véleményes tizenegyes döntött. Tavasszal 2–1-re mi nyertünk, fontos meccsen a Szőnyi úton. Ha ezzel megfosztottuk őket a feljutástól, sajnálom – de nem egy meccsen múlik.
És a szíved legfontosabb választottja?
A Honvéd különleges klub számomra, Tizenkét évet töltöttem ott játékosként. Ősszel 1–0-ra nyertünk a Bozsikban, ez is különleges érzés volt. De Barcikával is nyertem már a Kispest ellen kétszer. Tavasszal is megszereztük a vezetést, de két egyéni hiba miatt fordítottak. A télen komoly erősítéseket hoztak, kellett is. Olyan edző jött, aki ismeri a mezőnyt – ez kulcskérdés. Hat éve vagyok ebben az osztályban, az orrom előtt volt 20-ból 18 csapat, ezért merem ezt ilyen határozottan kijelenteni. A fiatalok jönnek föl, részben szabály miatt, de én is támogatom őket. A BVSC második lett a fiatal percek alapján. Három fordulóval a vége előtt maradtunk bent – de öt-hat játéknappal a vége előtt még ez sem volt biztos. Nyolc kiscsapat volt veszélyben. Gyilkos NB II volt. Jövőre is az lesz.
A Honvéd mindig különleges marad számomra, de profi edzőként meccselnem kell ellenük is. Te írtad jól egyszer: amikor a Honvédot legyőztem – Barcikával kétszer, BVSC-vel egyszer –, az egyik szemem mindig sírt, a másik büszke volt.
Rossi és a segítői
Ha jól tudom, sportigazgatói végzettséged is van…
Igen, két éve végeztem el a Double Pass Masterclass képzését – hobbiból. Nagyon sokat tanultam. Edzőként is máshogy látom azóta a dolgokat: jobban átlátom a klubérdekeket, a döntések mögötti szakmai logikát. A határokat és arányokat kell jól belőni, hogy megmaradjon a hitelességed. Azt gondolom – remélem nem nagyképűen hangzik –, hogy az elmúlt két és fél évem jól sikerült. Ebben benne van ez a képzés is. Dolgoztam Simon Lacival (Marco Rossi egyik videoelemzője), Szigeti Gyurival (erőnléti edző, szintén Rossi-stábtag). Tőlük is sokat tanultam, beleláttam a modern futballba. Tapasztalatom megvan – több mint 23 éve edzősködöm.
Ezt nem lehet tanulni. Nem elfáradtam – várom és vágyom a kihívásokat. Remélem, megtalálnak. Sajnálom, hogy így alakult. Kicsit csalódott vagyok, mert minden teljesült a BVSC-nél: szakmailag, eredményekben és minden másban is.
Említetted Marco Rossit. Egyetértesz vele abban, hogy a vb-selejtezős csoportban a rájátszást kell megcéloznunk?
Teljesen egyetértek a szövetségi kapitánnyal. Portugália most nyerte a Nemzetek Ligáját – nem is akármilyen teljesítménnyel. Látszik, hogy előttünk járnak, nem is kevéssel. De az írekhez képest nem érzem nagy különbséget. Sőt, ha okosan és taktikusan építkezünk, jobbak is lehetünk. A vb-re mindig nehéz volt kijutni. Évtizedek óta nem sikerült. Nagyon nehéz csoportokba is kerültünk. Most viszont a Jóisten is velünk volt. Komoly lehetőség ez. A második hely, a playoff abszolút elérhető. Mondhatni: elvárás is.
