nb1.hu

A Fradi közönségkedvence szerint nem könnyítették meg edzőjük dolgát

Tóth Alex a hosszas VAR-szünetről is beszélt a Paks-FTC után.

Amint arról beszámoltunk, a Ferencváros Joseph utolsó utáni pillanatokban szerzett góljával 3-2-re nyert Pakson. A találkozó után Bognár György feldúltan nyilatkozott a játékvezetésről. Erről itt lehet olvasni bővebben. Az egyik esetről a válogatott Tóth Alex is beszélt röviden, hogy mit éltek át a hosszas várakozás során. „Mi se nagyon tudtunk semmit, mi is csak vártunk az ítéletre” – nyilatkozta a játékos a Fradi Zóna adásában.

Paks-FTC: durva VAR-zavar, piros lap, a 94. percben jött a csattanó a cserék nagy meccsén

Az egyszeres válogatott középpályás természetesen a paksi sikerük titkát is elárulta röviden:  „Megint jól jöttek be a pontrúgások, készültünk rá. Kellett a szerencse is hozzá, de megdolgozott a csapat a győzelemért.”

Tóth Alex szerint fontos meccs volt a mérkőzés, amelyen öt gól is esett, de mostmár túl vannak rajta, és a kupadöntőre kell koncentrálnunk elsősorban. „Ez a következő feladat. Minden meccsen mindenki kiadja magából a maximumot. Az, hogy ki hogy teszi fel a csapatokat, az csak edzői döntés kérdése” – utalt arra, hogy Robbie Keane-en múlik, hogy milyen kezdőt állít ki a Puskás Arénában, ők egytől egyig készen állnak a visszavágásra a tavaly elvesztett döntőért.

A Ferencváros három pont előnnyel fordul rá a 32. fordulóra, ahol majd a kiesés elől menekülő Fehérvár lesz a zöld-fehérek ellenfele.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC