A Transfemarkt 400 ezer euróra taksálja az értékét.
Amikor egészséges, akkor a Paks egyik legfontosabb alapembere Vas Gábor. A több poszton is bevethető futballista kiváló teljesítményére azonban nemcsak itthon figyeltek fel. Az NB1.hu információi szerint Németországból is érdeklődnek iránta.
Most is szárnyalnak
A mostani kiírásban is parádézik a Paks. Bognár György együttese bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, a bajnokságban pedig a harmadik helyen áll három fordulóval a vége előtt. Ráadásul a tolnaiak azt a Ferencvárost fogadják a hétvégén, amely csapat ellen majd a kupa fináléjában is megmérkőznek.
A paksiak szárnyalásához több jó egyéni teljesítményre is szükség van. Ebbe a kategóriába tartozik Vas Gábor is, aki a védelemben több poszton is bevethető. A 21 éves játékos már 70 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, teljesítményével több rivális klub figyelmét is felkeltette.
Érdeklődők
Az NB1.hu információi szerint a tolnaiak tavaszi mérkőzésein a német élvonalbeli Hoffenheim és Freiburg képviselői is személyesen jelen voltak Vas miatt.
Vas Gábor értékét a Transfermarkt 400 ezer euróra becsüli.