A diósgyőri vezetőedző fontos dolgot árult el arról, mi történik majd megint 15 perc után.
Az NB I 30. fordulójából a vasárnapi mérkőzések a DVTK-ZTE találkozóval kezdődnek. A hazaiak a középmezőny tagjai, a vendégek a bennmaradásért harcolnak. Mihalecz István csapatába az előző fordulóban kulcsjátékosok is visszatérhettek, ami döntő jelentőségű lehet a hátralévő mérkőzéseken.
A DVTK helyzete a tabellán
Négy fordulóval a bajnokság vége előtt a DVTK 12 pontra van a dobogó legalsó fokától és 11 pontra a már kiesést jelentő 11. helyezéstől. A Diósgyőr a harmadik helyen vonult téli pihenőre, de a tavaszi rajton beragadt, három vereség mellett csak egy döntetlenje volt.
Az edzőváltás hatása
Az edzőváltás sem segített sokat az összképen, igaz, Valdas Dambrauskas irányításával már kétszer győztek a piros-fehérek. A legutóbbi öt meccsen sem stabil középcsapatként teljesítettek: egy győzelem, két döntetlen és két vereség a mérleg. A Diósgyőr tehát továbbra is a remek őszének köszönheti stabil helyezését és helyzetét.
A vezetőedző várakozásai
A vezetőedző a következőket nyilatkozta a klubhonlapnak a ZTE elleni meccsről:
„Felkészültünk a vasárnapi ellenfelünk játékából, és minden bizonnyal ők is felkészültek belőlünk. Ám ez alapvetően csak az első negyedórát határozza meg, mert utána a látottak alapján mindkét stáb elkezdi a finomhangolást, reagál arra, amit esetleg az ellenfél kitalált, vagy ahol azt látja, a saját csapata játékán tud javítani. Ezen a hétvégén is ki kell adni magunkból a maximumot, mert a ZTE a kiesés határán egyensúlyoz, nekik már minden mérkőzésen pontot kell szerezni, ha nem akarnak még rosszabb helyzetbe kerülni.
Éppen ezért egy rendkívül veszélyes ellenfélre számítok. A saját közönségünk előtt többet szeretnénk birtokolni a labdát, helyzeteket kialakítani, és azokat minél hatékonyabban értékesíteni, mert csak bátor játékkal tudunk nyerni.”
A ZTE jelenlegi helyzete
A 10. helyezett ZTE a forduló előtt egy ponttal előzte meg a táblázaton a már kieső helyen lévő DVSC-t. A zalaiak a kispadon Márton Gábort váltó Mihalecz István irányításával „csak” 0-0-t játszottak hazai pályán az utolsó Kecskemét ellen. Két pont tehát benne maradt abban a mérkőzésben, ami nagyon fájó a kék-fehéreknek, akárcsak a szurkolóiknak.
Visszatérő kulcsemberek
Viszont voltak fejlemények, amiknek örülhettek, és ezek a tények a hátralévő mérkőzésekre is kihatással lehetnek. A lila-fehérek ellen Dénes Csanád Vilmos újra a kezdőcsapat tagjaként bizonyíthatott, visszatért a keretbe Kiss Bence és Almási László, valamint Anderson Esiti is pályára léphetett a találkozó hajrájában. Utóbbi játékosnak és a csapatnak is rendkívül fontos, hogy az utolsó találkozókon minél többször pályára tudjon lépni.
Esiti üzenete
Az őserővel megáldott középpályás a következőket nyilatkozta a klubhonlapnak a diósgyőri kirándulással kapcsolatban:
Nagyon jól érzem magam, és boldog vagyok, hogy újra a pályán lehetek. A hátralévő mérkőzések amellett, hogy rendkívül fontosak, egyben nehezek is lesznek, és szeretném én is a pályáról segíteni a csapatot. Most kizárólag az eredményességre kell koncentrálnunk, hiszen minden forduló sorsdöntő lehet a bennmaradás érdekében.”
A mérkőzés tétje
A Diósgyőr a becsületéért, a ZTE az életéért küzd majd vasárnap 13:30-tól.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 33 | 20 | 9 | 4 | 35 | 69 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 33 | 21 | 5 | 7 | 36 | 68 |
| 3. | Paksi FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 17 | 53 |
| 4. | DVSC | 33 | 14 | 11 | 8 | 10 | 53 |
| 5. | ZTE FC | 33 | 13 | 9 | 11 | 6 | 48 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 33 | 13 | 7 | 13 | 0 | 46 |
| 7. | Újpest FC | 33 | 11 | 7 | 15 | -9 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 33 | 11 | 7 | 15 | -13 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 33 | 10 | 10 | 13 | -10 | 40 |
| 10. | MTK Budapest | 33 | 9 | 11 | 13 | -7 | 38 |
| 11. | DVTK | 33 | 6 | 10 | 17 | -26 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 33 | 6 | 4 | 23 | -39 | 22 |












