A második félidőben jöttek a gólok.
Két nem túl fényes tavaszt maga mögött tudó együttes találkozott szombat este a Szusza Ferenc Stadionban, ahol az Újpest fogadta a Diósgyőrt.
Újpest-DVTK: ideje lenne végre bizonyítani a szurkolók felé!
A mérkőzés elején bekezdtek a csapatok, mindkét oldalon akadtak lehetőségek. Pozeg Vancas tűnt a legaktívabb játékosnak, akinek egyik lövését Gergényi blokkolta a 15. percben. A válaszra nem kellett sokat várni, a 28. percben Brodic lőtt kapufát. A félidő második felében az újpestiek bátorodtak fel, de gól nem született.
A fordulás után rögtön megszerezte a vezetést az Újpest. Lacoux megpattanó lövése kötött ki a diósgyőri kapuban (1-0). A DVTK Edomwonyi fejesével jelezte, hogy nem adja könnyen a három pontot. A 68. percben sikerült az egyenlítés: Szakos Bence dropból talált be (1-1). A bekapott gólra helyzettel válaszolt az Újpest, de Beridze nem tudta eltalálni jól a játékszert Bese beadása után. Pár perccel később Brodic lőtt kapura, de Odincov a helyén volt.
A végeredmény maradt az 1-1, ezzel egyik csapat sem lehet elégedett teljesen.
OTP Bank Liga, 29. forduló
Újpest-Diósgyőr 1-1 (0-0)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion. Vezette: Derdák.
Gól: Lacoux 48., illetve Szakos 68.
Sárga lap: Fiola, illetve Holdampf, Kállai
Újpest: Piscitelli – Nunes, Duarte, Fiola – Gergényi, Rasak, Lacoux, Bese – Beridze (Horváth, 82.), Brodic, Karamoko (Ljujic, 82.). Vezetőedző: Bartosz Grzelak.
DVTK: Odincov – Gera, Lund, Bárdos (Csorbadzsijszki, 62.), Kállai (Szakos, 62.) – Vallejo – Acolatse, Holdampf, Skribek (Rakonjac, 56.), Pozeg Vancas (Benkő, 85.) – Edomwonyi. Vezetőedző: Valdas Dambrauskas.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 33 | 20 | 9 | 4 | 35 | 69 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 33 | 21 | 5 | 7 | 36 | 68 |
| 3. | Paksi FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 17 | 53 |
| 4. | DVSC | 33 | 14 | 11 | 8 | 10 | 53 |
| 5. | ZTE FC | 33 | 13 | 9 | 11 | 6 | 48 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 33 | 13 | 7 | 13 | 0 | 46 |
| 7. | Újpest FC | 33 | 11 | 7 | 15 | -9 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 33 | 11 | 7 | 15 | -13 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 33 | 10 | 10 | 13 | -10 | 40 |
| 10. | MTK Budapest | 33 | 9 | 11 | 13 | -7 | 38 |
| 11. | DVTK | 33 | 6 | 10 | 17 | -26 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 33 | 6 | 4 | 23 | -39 | 22 |












