nb1.hu

Hamarosan eldőlhet, hol folytatja pályafutását a Lokitól távozó légiós

Nem igazán értette, miért került ilyen helyzetbe a DVSC-nél.

Pár napja jelentette be a DVSC, hogy távozott a japán Naoaki Senaga, aki tavaly nyáron igazolt a hajdúsági klubhoz. Az NB I-ben nem tudott bemutatkozni a légiós, de a Loki második csapatában 7 NB III-as mérkőzésen bizonyíthatott.

A 26 éves labdarúgó a haon.hu-nak arról beszélt, nem érti, miért került ilyen helyzetbe a cívisvárosi gárdánál.

„Miután csatlakoztam a csapathoz, az első hónapban rosszul játszottam. Amint megszoktam a környezetet, utána már képes voltam megmutatni a képességeimet, de edzésen még csak nem is a saját posztomon (bal szélső, jobb szélső) játszottam, sok időt töltöttem jobbhátvédként és más üres pozíciókban. Párszor odamentem az edzőhöz, hogy megkérdezzem, miért nem kapok játéklehetőséget, mert néhány csapattársam szerint legalább egy esélyt megérdemeltem volna. Azt hiszem, utoljára 3-4 hónapja kérdeztem az akkori trénert, de ő már akkor úgy gondolta, hogy télen távozni fogok” – fogalmazott a támadó.

Naoaki Senaga szerint hamarosan eldől, hol szerepel a jövőben.

„Egyelőre nem mondhatom el, hogy pontosan melyik csapatról van szó, de egy olyan klub, amely már egy évvel ezelőtt, télen ajánlatot tett nekem. Most nagyon pozitívan állok a dolgokhoz, és remélem, hogy szép emlékeket szerezhetek a következő egyesületemnél” – mutatott rá az ázsiai játékos.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC