nb1.hu

Nyíregyháza: elkezdődött a felkészülés, védőket és egy rutinos támadót vinne a Kispest

Komoly edzőmeccsek várnak a csapatra Törökországban.

A Kecskeméthez hasonlóan a Nyíregyháza is január második napján kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra. Az NB I egyik újoncának játékosai orvosi vizsgálattal kezdték az évet, péntektől pedig napi két edzést tart Tímár Krisztián vezetőedző.

A szabolcsiak egyelőre jól megszokott környezetükben készülnek, janár 7-én pedig a törökországi Belek felé veszik az irányt. A 11 napos törökországi edzőtáborban a Sepsi mellett két lengyel élvonalbeli csapat, a Korona Kielce és a GKS Katowice ellen is lesz egy-egy felkészülési meccse a csapatnak. A Nyíregyháza január 25-én az FC Kosice ellen zárja az edzőmeccsek sorát. Az a találkozó már Magyarországon lesz a tervek szerint.

Korábban írtunk arról, hogy az NB II utolsó helyén telelő Budapest Honvéd Nyíregyházáról nézett ki magának játékosokat. A Csakfoci információi szerint két védővel bővülhetett a sor. Gengeliczki Gergő és Baki Ákos közül az egyik labdarúgó Kispestre igazolhat, ha a Szpari megfelelően tudja őt pótolni.

Pénteken kezdődik a felkészülés Kispesten, Pinte Attila fiát szeretnék leigazolni

A Nyíregyháza a Debrecen elleni idegenbeli rangadóval kezdi majd a tavaszi szezont az OTP Bank Ligában.

FRISSÍTÉS:

Szintén a Csakfoci információja szerint a Honvéd vinné Nyíregyházáról az NB I-es rutinnal rendelkező támadót, Myke Bouard Ramost. A 32 éves brazil játékost azonban a Kazincbarcika is szerződtetné. A támadó korábban az MTK, a Haladás és a Kisvárda labdarúgója is volt, 77 NB I-es meccsen 11 gólt szerzett.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC