nb1.hu

Gulácsi Péter megszólalt az 1-5-ről

A Leipzig a Bayern elleni súlyos vereség ellenére még negyedik a tabellán.

Gulácsi Péter szerint a téli szünetben össze kell szednie magát az RB Leipzignek, amely pénteken 5-1-re kikapott a listavezető Bayern München otthonában a német élvonal 15. fordulójának nyitómérkőzésén.

„Tudtuk, hogyan játszik a Bayern. Labdavesztés után agresszívak és egy az egyben ellen nyomást gyakorolnak” – nyilatkozta a meccs után klubja honlapján a válogatott kapus.

Nehéz folyamatosan futni az eredmény után

Hozzátette, túlságosan kevés labdaszerzésük volt és ritkán tudtak a hazaiak védelmi vonala mögé kerülni. Gulácsi megjegyezte, nehéz dolog folyamatosan futni az eredmény után és üldözni a Bayernt, amelynek megvan a minősége ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozza ki ebből a helyzetből.

„A végén egy-két gól talán túlzás volt, de a győzelmük teljesen megérdemelt.”

A téli szünetben össze kell szednünk magunkat, hogy az új évben újult erővel folytathassuk

– nyilatkozta a kapus.

Az RB Leipzig a Bundesliga tabellájának negyedik helyén áll, hátránya kilenc pont a listavezető Bayernnel szemben.

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC