A Ferencváros vezetőedzője osztályozta csapata teljesítményét.
A Ferencvárost nyár óta vezetőedzőként irányító Pascal Jansen interjút adott a FradiMédia stábjának. A holland szakember, akivel második helyen telel a csapat a bajnokságban, de vesztett potnok tekintetébebn jobban áll az őszi bajnok felcsútiaknál, az El-ben pedig nagyon jó esélye van továbbjutni, egyes kulcsmeccsek felidézésvel elemezte az őszi szezont.
Osztályzat
„Hetesre értékelem a munkánkat. Ez azt mutatja, hogy rendben vagyunk, versenyképesek vagyunk mindenhol, ahol teljesíteni szeretnénk, de még mindig sokat kell dolgozni, hogy fejlődhessünk.” Jansen csapata nagy erényének tartja, hogy játékosai hisznek abban, hogy minden nap lehet jobbnak lenni, szerinte ez viheti előre őket.
B-közép
„A The New Saints elleni volt az első hazai mérkőzésünk.
Nagyobb hatással volt rám, mint előtte gondoltam. Látni, mennyi energia van a stadionban a szurkolóinknak köszönhetően.
„Ezen meglepődtem, mert nem számítottam rá azután sem, hogy meséltek nekem erről. Egy BL-selejtezőn nagy intenzitással öt gólt lőni az ellenfélnek olyan dolog, amit szerettünk volna. A visszavágón csak be kellett fejezünk a munkát.”
Az első Derbi
„Volt pár dolog az eszemben. Elmondták nekem, milyen fontos ez a mérkőzés azoknak, akik szeretik a Ferencvárost. A tizenhat győzelmes sorozatra is gondoltam, ez volt a tizenhetedik. Barni még maszkban játszott, szóval sok dolog történt. Próbáltunk csapatként fejlődni az európai küzdelmekre. Tosin volt a csereként beszálló nyerőember, ő nincs benne az Európa-liga-keretben. Szóval többféle érzelem volt a csapaton belül, és éreztem, milyen fontos volt mindenkinek a stadionban, hogy megnyertük ezt a meccset.”
Varga és Saldanha, de van, ami fontosabb
„Varga Barnabás teljesen más típus, mint Matheus Saldanha. Fontos karakter az öltözőben és a csapatban. Prioritás volt tehát, hogy a sérülése után újraépítsük őt. Nincs benne félelem, ha jól érzi magát, a következő szintre emel minket. Talán ki is hagy egy lépést, mert gyorsabb akar lenni. Kívülről könnyű javasolni, hogy van két csatár, legyenek pályán egyszerre, és minden rendben lesz. Nyáron egy olyan stratégián kezdtünk el dolgozni, ahol egy kilencesed van a felállásban.”
Amikor Matheus megérkezett, terveim között szerepelt együtt játszatni őket, de a csapat a legfontosabb, nem az egyéni célok.
„Volt, amikor megmutatták, hogy képesek együtt játszani. Ez egy taktika, amit használhatunk, de még folyamatban van a munka.”
Keita elárulta, hogy sérült-e, a Werder sportigazgatója odaszúrt neki
Keita szerződtetése
„Jár a gratuláció Hajnal Tamáséknak, hogy lehetővé tették, hogy egy ilyen játékost szerződtessen a klub. Remélem, hamarosan pályára léphet, de óvatosnak és türelmesnek kell lennünk. Nagy utat kell megtennie, de Keita sikerre éhes és lelkes, hogy segíthessen minket a céljaink elérésében. Mindig igaz, hogy a szakmai stáb egyik legnagyobb feladata az új játékosok beépítése a csapatba. Idejönnek az előző helyeiken szerzett tapasztalataikkal, megérkezenk egy öltözőbe, ahol van egy kultúra és vannak szabályok. Meg kell találni, mit tud hozzáadni az öltözőhöz és a játékhoz.”
Az öltözőben mindig verseny van, nem egy emberről szól minden.
„Meg kell küzdened a posztodon lévő versenytársaddal. Minden változik, de egy dolog állandó: a versenyhelyzet mindig ott van. Az, hogy megfeleljen az elvárásoknak, azt a játékosnak és az edzőnek is kezelie kell.”
A teljes interjú itt megtekinthető.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)