nb1.hu

NB I: Argentin csatárral erősít a sereghajtó

A Győr elleni bajnokit már a helyszínen tekintette meg.

A Kecskemét hivatalos oldalán jelentette be, hogy télen csatlakozik a kerethez Michael López. Az argentin csatár a helyszínen tekintette meg a Győr ellen győzelemmel megvívott bajnokit. A 27 éves játékos hazájában megfordult a Banfield, a Defensors, illetve a Fénix csapataiban.

2021-ben légiósnak állt, a fehérorosz FC Minszkben 24 meccsen 7 gólt szerzett, ezt követően pedig Finnországba igazolt, az AC Oulu színeiben 32 meccsen 11 gólig jutott. A moldáv Sheriff következett ezután, ahol 9 tétmeccsen 3 gólt lőtt, s végül bajnok és kupagyőztes is lett. Finnországba visszatérve a Lahti játékosa volt legutóbb, 30 meccsen 11-szer vette be az ellenfelek kapuját, emellett kiosztott három gólpasszt is.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, mert úgy érzem, hogy a jövőm szempontjából egy kitűnő bajnokságba és klubba érkeztem, ami nekem fontos volt. Győrben már személyesen nézhettem meg a csapatot, boldog vagyok, hogy sikerült begyűjteni a három pontot, mert erre most nagy szükségünk van.”

Bár csak januártól csatlakozhatok, de már most nagyon készülök az előttünk álló csatákra, amik várnak ránk, biztos vagyok benne, hogy a lehető legjobb helyen vagyok. Csak egy célom van: segíteni akarom a csapatot abban, hogy elinduljunk felfelé!

„Ígérgetni nem akarok, a legfontosabb, hogy a pályán nyújtott teljesítményem beszéljen helyettem” – mondta Michael López, aki a 32-es mezszámot fogja viselni lila-fehérben.

Gera Zoltán csapatára ráfér az erősítés, hiszen az NB I utolsó helyén áll a Kecskemét, ráadásul ők szerezték a legkevesebb gólt ebben az idényben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC